Ferenczy Múzeum - Szentendre - Szentendre


Település: Szentendre

A Ferenczy Múzeum 1951-ben létesült. Ferenczy Károly festőművész nevét vette fel, aki 1890-92 között Szentendrén élt családjával.

A múzeumalapításnak az 1930-as években már megteremtődtek a feltételei. A városháza épületében nyílt egy régészeti jellegű kiállítás, melyet dr. Nagy Lajos a római tábor feltárása során előkerült leletekből rendezett. Ez a gyűjtemény sajnos elpusztult a háború idején. A lapidárium nagyobb kőemlékei maradtak csak meg, melyek az 1951-ben alakult múzeum részét képezték.

A múzeumépület bővítése miatt a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága csak 1972-ben tudott Budapestről kiköltözni. Ekkor a múzeum nevét Ferenczy Múzeumra változtatta, mivel az új állandó kiállításban az öttagú neves művészcsalád mindegyike helyet kapott műveivel. 1973-ban kisebb belső átalakítások után a régi és az új szárnyat egyaránt elfoglaló kiállítás nyílt, melyet 1990-ben - az ikerpár születésének 100. évfordulójára - felújítottak.

Az 1972-ben megnyílt kiállítás a Ferenczy család kiemelkedő művészi teljesítményének állít emléket. A múzeum 2009-ben az egyházi kárpótlás következtében bezár, és a kiállítás a megyei múzeumigazgatóság épületébe fog költözni. Addig is megszépült környezetben fogadja a látogatókat, akik két adomány révén Ferenczy Noémi eddig magántulajdonban lévő alkotásaival ismerkedhetnek meg.



Cím:


Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - Ferenczy Múzeum

2000 - Szentendre

Fő tér 6.

Forrás: itthon.hu

Szentendre pünkösdi csomagok

Szállás Szentendre »

Megtekintett szállások

Szállások a Ferenczy Múzeum - Szentendre közelében