Kis-Balaton - Zalakaros - Zalakaros
| Település: | Zalakaros |
A Kis-Balaton, mint nagy kiterjedésű, összefüggő vizes élőhely Európában is egyedülálló értéket képvisel, s a nemzetközi természetvédelem mindig is számon tartotta. Már a múlt században is híres volt páratlan madárvilágáról, ami szerencsére a mocsárvilág 1922-ben megkezdett lecsapolása után is - kisebb számban ugyan -de fennmaradt. Természetesen következett tehát, hogy 1979-ben, miután hazánk csatlakozott a Ramsari egyezményhez a Kis-Balatont is bejegyezték a "Nemzetközi jelentőségű vadvizek" jegyzékébe.
Az 1980-as évek közepén megkezdett mocsárrekonstrukciós munkálatokat követően újabb élőhelyekre térhettek az állat és növényfajok. A Kis-Balaton tározó I. ütemének létrejöttével megnövekedtek a kedvező táplálkozási és szaporodási lehetőséget biztosító területek, melyet a fajok rendkívül rövid idő alatt el is foglaltak. Már az első évektől kezdődően tízezres példányszámban tértek vissza a vonuló, illetve itt telelő madárfajok.
Az eddig megfigyelt közel 250 madárfajon kívül számos, - ma már ritka - állat- és növényfaj talál menedéket ezen a területen. Külön említést érdemel ezek közül a patkányfejű pocok, a lápi póc, a réti csík és néhány ritka szitakötőfaj. Az érdeklődők számára Balatonmagyaród község határában, a mindenki számára szabadon látogatható Kányavári sziget segít betekintést nyerni a Kis-Balaton élővilágába, megízlelni a mocsárvilág hangulatát. Az itt megtalálható két kilátóról távcső és egy kis szerencse segítségével bárki betekintést nyerhet a madárvilág nyüzsgő életébe.
Zalakaros pünkösdi csomagok
Szállás Zalakaros »
Megtekintett szállások
| Szálláshely neve | Törlés |
|---|---|
| Szent Orbán Panzió Zalakaros |
Szállások a Kis-Balaton - Zalakaros közelében
4 344 Ft / fő / éj - től
4 000 Ft / fő / éj - től


