Kiskakukk Vendéglő - Sopron

Település: Sopron
Telefonszám: +3699329011
E-mail: nagy.zsofia@chello.hu

Belvárostól délnyugatra terül el Sopron kertes villa- és üdülőnegyede, a Lővérek, amely a Soproni-hegység lejtőire települt. A név már 1225 óta szerepel oklevelekben, az egykori íjászok őrhelyeit jelentette.Újabb kori polgárok itteni gyümölcsöseikbe nyaralókat kezdtek építeni. Romantikus környezet, melyre méltán büszkék a soproni polgárok és csodálattal figyelik a Sopronban üdülő idegenek. A lővér körúton sétálva ismerkedhetünk meg egy-egy érdekes látnivalóval, szép villákkal szegélyezett utcákkal.
Természetesen a gyalogos túrázó az egyenletesen emelkedő körúton egy idő után elfárad, akár az Alsó, akár a Felső-Lővér irányából közelíti meg a “csúcspontot”, amit mi – jóhiszemű büszkeséggel – Kiskakukk Vendéglőnek nevezünk.
Hogy van-e Sopronban kakukk, arról a Lővérben sétáló hamar meggyőződhet, ha másként nem, a hangját hallhatja.
Hallgatni, figyelni kell rá, előbb-utóbb jelentkezik.
Honnan is indultunk ki? Igen, hogy a turista elfárad, és a “csúcsponton”megéhezik, megszomjazik, ülőhelyet keres, kellemes “kakukkolásra” vágyik, és ekkor dönti el véglegesen betér a Kiskakukk vendéglőbe! Higgye el, ide érdemes bekakukkolni, talán még az is belefér, hogy a Kakukk szóval köszönti a bennlévőket. Lehet, hogy így köszönnek vissza? Miért ne? Egy biztos, a vendéglőben időt mutató kakukkos óra azonnal jelzi, jó helyre, jó időben érkezett.
Még az sem lesz meglepő Önnek, hogy a belépést követően megállapítja: mintha visszatért volna az 1960-as, 70-es évekbe. Retro-berendezés, retro-plakátok, újságok és egyéb akkori éveket megidéző relikviák fogadják. Na ekkor “kakukkol” Ön igazán. A “kakukktojást” az étlapon találja meg, na csak azért, mert szolid árakat talál, de pompázatos ételeket fogyaszt, a személyzet pedig jókedvű és szorgos. 60 főig látogatók jelentkezését várjuk, továbbá rendezvények szervezésére is alkalmas Retro Vendéglőnk.

Forrás: http://www.kiskakukk-vendeglo.hu

Sopron pünkösdi csomagok

Szállás Sopron »

Megtekintett szállások

Szállások a Kiskakukk Vendéglő közelében

Palatinus Szálló Sopron - Monarchia borcsomag
Palatinus Szálló Sopron
Csomag ára:
7 500 Ft / fő / éj - től
Hét Pecsét Fogadó Sopron - Ajándék hétköznapok
Hét Pecsét Fogadó Sopron
Csomag ára:
4 300 Ft / fő / éj - től
Hotel Panoráma Sopron - Tavaszi pihenés
Hotel Panoráma Sopron
Csomag ára:
3 150 Ft / fő / éj - től