Rózsa Naív Művészeti Galéria - Budapest


Település: Budapest
Telefonszám: +3613556866
E-mail: rozsacom@rozsagaleria.com
Típus: kiállítóhely

Kortárs naív művészet bemutatása. Festmények, grafikák, akvarellek.
A galériáról
A RÓZSA Naiv Művészeti Galéria , a budai várnegyedben volt található, először a Szentháromság utcában a MIRO kávéház épületében tizenkét évig , majd a Fortuna Passageban szemben a Hilton szállóval 2009 végéig. A galéria az alapító elhunytával nem szűnik meg , új helyen első időszakban lakásgalériaként folytatja a odaadó munka szellemiségét és ápolva felejthetetlen alapítójának emlékét. A galériában a kortárs magyar naiv művészet kiemelkedő alkotóinak festményei és egyéb munkái találhatók melyek az alapító és párjának magángyűjteménye. A kiállított művek elsősorban a falu világát, a paraszti élet hétköznapjait, ünnepeit és hagyományait örökítik meg.

A művészeti galéria alapítója Szabó Csilla, aki a magyar népi kultúra megbecsülése okán és édesanyja emlékére (Rózsa) nevezte el a galériát. Az alapító célja: a magyar kultúra e csipetnyi, de korántsem jelentéktelen területét minél szélesebb körben megismertetni és elismertetni, elsősorban itthon és külföldön. Halála után élete párja felejthetetlen emlékét őrizve tovább folytatja munkáját , hogy minden tekintetben teljessé tegye felbecsülhetetlen munkáját , lelkesedését és elhívatottságát a magyar naiv művészet iránt. A galéria új kiállítóteremben várhatóan 2011-2012-ben újra nyitja kapuit a tisztelt érdeklődők előtt.

Forrás: itthon.hu

Képek a Rózsa Naív Művészeti Galéria környékről - Budapest



Photos provided by Panoramio are
under the copyright of their owners.

Budapest pünkösdi csomagok

Szállás Budapest »

Megtekintett szállások

Szállások a Rózsa Naív Művészeti Galéria közelében