UEFA Futsal Európa-bajnokság 2010 - Debrecen
| Település: | Debrecen |
| Telefonszám: | +3652505397 |
| E-mail: | fonixcsarnok@fonixinfo.hu |
| Típus: | sportesemény |
| Belépődíj: | 900 - 4200 Ft |
2007 decemberében Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte az UEFA Futsal Európa-bajnokság rendezési jogát. A döntő sorsolására szeptember 24-én, jelentős médiaérdeklődés mellett, Debrecenben került sor. A sorsolásban a tehetséges és világszerte elismert fiatal zongorista, György Ádám segédkezett Giorgio Marchettinek, az UEFA versenyigazgatójának és Mikael Salzernek, az UEFA válogatott versenysorozatokat irányító vezetőjének. Az első körben négy hármas csoportban játszanak a csapatok - két csoport Budapesten, a Papp László Arénában, míg kettő Debrecenben, a Főnix Csarnokban. Az UEFA a résztvevőket - úgynevezett erősorrend alapján - három kalapba rangsorolta. Az elsőbe kerültek a korábbi bajnokok - Spanyolország, Olaszország és Oroszország -, valamint a rendező jogán Magyarország válogatottja. A második kalapban is igen nagy játékerejű csapatok vannak. Ide került a minket a világbajnoki részvételből kiejtő Ukrajna, Portugália, Csehország és Szerbia. A harmadik kalapba a két újonc, Fehéroroszország és Azerbajdzsán, valamint Szlovénia és Belgium válogatott csapatai kerültek. A csoportokból az első két helyezett jut majd a negyeddöntőkbe, amelyeket 2010. január 25-én és 26-án rendeznek. Az elődöntőkre 28-án kerül sor Debrecenben, míg a döntőt január 30-án, szintén Debrecenben játsszák.
Képek a UEFA Futsal Európa-bajnokság 2010 környékről - Debrecen
|
Photos provided by Panoramio are under the copyright of their owners. |
Debrecen pünkösdi csomagok
Szállás Debrecen »
Szállások a UEFA Futsal Európa-bajnokság 2010 közelében
9 950 Ft / fő / éj - től




