GasztroFok 2024 - Siófok

Bemutatkozás

Páratlan kulináris élményben lehet része annak, aki ellátogat Siófokra és környékére 2024-ben, ugyanis a GasztroFok elnevezésű összefogás keretén belül a térség legkiemelkedőbb termelőinek, szolgáltatóinak kínálatát ismerhetik meg az éven három alkalommal is.

A tavaszi rendezvény április 12. és 14. között kerül megrendezésre, a Nyárutó nevet viselő esemény szeptember 13. és 15. között, az őszi programok pedig november 8-tól 10-ig tartanak majd. A GasztroFokon nem csak az egész évben nyitva tartó szolgáltatók, de a szezonálisak is részt vehetnek mégpedig úgy, hogy az egész évben nyitva tartók befogadják őket vendégként.

A rendezvény központja ugyan Siófok, de valójában a 20-30 kilométeres vonzáskörzetre is kiterjed, hiszen az a cél, hogy a környék legszínvonalasabb helyeit, a térség gazdag bor- és gasztronómiai kínálatát is megismertessék mindenkivel. A rendezvényre egy úgynevezett GasztroFok térképet is kreálnak a szervezők, ami bemutatja, hogy mely szolgáltatók - hol és milyen akciókkal készülnek az őszi eseményre.

Siófok Fő terére kitelepül majd egy infópont, ahol az érdeklődők számára hostessek mutatják be a térképet, segítséget és információt nyújtanak azzal kapcsolatban, hogy a gasztrotúra során mely nívós helyeket lehet meglátogatni, illetve milyen finomságokat kóstolhatunk.


Résztvevők

#hashtEGG Toyee Kalandpark
Café Spirit
Raclette by Lili
Apa Világa - Kecskés Szilárd és Fia Pincészet
KisKert Vendéglő
Öreg Halász Vendéglő
Hotel Azúr Prémium - Opus Étterem
Aligai Horváth Pincészet
Sándor Étterem
Grund Bistro & Pub
Dinasztia Cukrászda
BlueDot Bistro - Hotel Yacht Wellness & Business
Julcsi Kalácsoda Food Truck
Biancorosso Italian Market & Vinotéka
SunGarden Wellness és Konferencia Hotel
Mala Garden


Megközelítés

A GasztroFok nagy területet és több szolgáltatót is érint, azonban érdemes Siófok központjából indulni, ahol előzetesen megkapjuk a legfontosabb információkat. A Fő tér körényékén az autósok fizetős parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközelekedők pedig mindössze 1-2 perc sétával eljuthatnak az infóponthoz a legközelebbi buszmegállótól.

 

Időpont

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
Zárva
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület