Helynekem - Miskolc
10
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

2012. november 24-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt Miskolc több tekintetben is hiánypótlónak bizonyuló klubja, a Helynekem. A vendéglátóegység kulturális térként és szórakozóhelyként is működik egyszerre, egy koncertteremmel és egy romkocsmával kiegészülve.

A kezdeti lendület a mai napig tart, folyamatosan zajlanak a jobbnál jobb események a házban, nem véletlen tehát, hogy 2014-ben Magyarország legjobb vidéki klubjának választották.

A terek nem csak a zenének adnak otthont, kiállítások, irodalmi felolvasóestek, közönségtalálkozók, költő-zenész performanszok, színházi előadások színesítik a programkínálatot, melyeket közösségi élménnyé szeretnének kovácsolni.

Hétköznapokon irodalmi esteken, a romkocsmában és a koncertteremben pedig kiállításokon vehetünk részt, havonta egyszer slam poetry verseny, csütörtökönként pedig jazz klub és táncház várja a látogatókat. Hétvégén a koncerteké a főszerep, éjszaka pedig helyi DJ-k szolgáltatják a zenét. 


Megközelítés

A Helynekem Miskolc belvárosában, a Szinva terasznál található, a sétáló utca közvetlen közelében. Az autósok a környéken díj megfizetése ellenében tudnak parkolni, azonban szórakozóhely lévén érdemesebb lehet tömegközlekedéssel érkezni. A legközelebbi busz- és villamosmegálló is 1-1 perc sétvával elérhető.

Helynekem értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (2 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baráti társaság (2 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (3 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
20:00-04:00
szombat
20:00-04:00
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Légkondicionált
  • Wifi
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Ruhatár: fizetős
  • Telefontöltő állomás
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Értékmegőrző
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m