Mike Oldfield’s Tubular Bells Koncert 2023 - Debrecen

Bemutatkozás

Mike Oldfield legendás albuma a Tubular Bells idén ünnepi létrejöttének 50. évfordulóját. Ennek a jeles napnak köszönhetően világ turnéra indul 9 remek zenész és egy egyedülálló minőségi szuper koncertet ad Debrecenben a Főnix Arénában. Már ez a koncert kitenne egy teljes estés programot, de ezt megelőzően Müller Péter Sziámi AndFriends csapatát láthatjuk a színpadon, akik felhangolják a közönséget.

 

Mire számíts a koncerten?

A Mike Oldfield által összeállított koncertanyagot 9 zseniális művész adja elő.

A koncerten egyedi hangszereket is hallhatunk majd felcsendülni, igazán felemelő zenei élményben lehet része a nézőközönségnek.
 

Érdekességek a Tubular Bells albumról

 – Igazi zenei csemege, csodálatos hangszereléssel amiben a rock, a klasszikus zene és a világzene elemei tökéletesen elegyednek.
 – A szerző 19 éves korában készítette egymaga a lemezt, aki többhangszeres művész, de elsősorban gitáros.
 – A lemez kiadásakor (1973) az akkoriban megszokott néhány perces művek között ez kivételnek számított, hiszen az album két részből áll és 50 perces.
 – A világon sikerlistákon szerepelt szinte mindenütt, annak ellenére, hogy nem mainstream albumnak készült.
 – The Exorcist című horrorfilmben is hallhatunk belőle egy-két traktust.


Jegyvásárlás

Jegyek már online elérhetők a Főnix Aréna által meghirdetett eseményen keresztül az egyik országos jegyértékesítési hálózaton. Több árkategória közül választhatunk a nézőtéren elfoglalt helyek függvényében. Az online jegyvásárlás esetében plusz kezelési költséggel is kell számolni.
 

Megközelítés

A Főnix Aréna Debrecenben a Nagyerdőtől kissé délre található, a Kassai Campus szomszédságában. A parkolás a helyszínen ingyenes, a busz pedig szinte a bejárat előtt tesz le.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Jegyár Ülő I.
24 990 Ft
Jegyár Ülő II.
22 990 Ft
Jegyár Ülő III.
19 990 Ft
Jegyár Ülő IV.
14 990 Ft
Jegyár Ülő V.
11 990 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Wifi
  • ATM a közelben: 2.4 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Értékmegőrző: fizetős
  • Mosdó

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 455 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m