Református Templom - Sóly
10
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

A sólyi Református Templom hazánk legrégebbi falusi temploma. A ma látható barokk stílusú templom helyén állt az ősi kápolna, melyet István király emeltetett Koppány felett aratott győzelme után Sólyban. Az 1009-ből származó királyi okirat a fogadalmi kápolnát az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez köthető.

A református templom középkori eredetű épületét a helytörténeti irodalom a X-XI. századi kápolnával azonosította, a szakirodalom viszont jóval óvatosabban a XIII. század közepére helyezte.

Sóly 1000 éves temploma jellegzetes Árpád-kori templom, egyhajós, egyenes-záródású épület. Korábban a templom festett famennyezetű volt, de az 1724-ből való eredeti mennyezetet és a karzatot 1894-ben az Iparművészeti Múzeumba vitték.

Az 1997-ben megkezdődött falfeltárási kutatások közben a templom legrégebbi falain festmények nyomaira bukkantak. A templom további kutatásai 2004-ben és 2009-ben voltak, melyek során földbe ásott oszlophelyeket, különböző korú elbontott épületrészeket, sírokat találtak. Az ásatás során 22, többnyire gyermek csontváza került elő, rajtuk betegségek nyomaival. Két felnőtt sírja is előkerült, a csontokon erőszakos halálra utaló nyomok találhatók. A két holttestet úgy temették közös sírba, hogy az egyik átkarolja a másikat, őket a sólyi Rómeó és Júliának nevezték el.

2013 májusában Magyarország Kormánya történelmi emlékhellyé nyilvánította.

Református Templom értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
1 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 8.8 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m