Szent Anna-székesegyház - Debrecen
9.6
36 értékelés alapján

Bemutatkozás

A gyönyörű barokk katedrális a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye széktemploma, plébániatemplom. Története 1715-re nyúlik vissza, amikor a kálvinista Debrecen a szabad királyi városi rang feltételeként visszaengedte a katolikusokat a városba. A templom építését ekkor kezdték el piarista szerzetesek gróf Csáky Imre nagyváradi püspök, egyben bihari főispán költségén. A tervek készítésével, az építés vezetésével a milánói születésű Giovanni Battista Carlonét bízta meg. A templomot Szűz Mária édesanyja, Szent Anna tiszteletére szentelték fel 1746-ban. Carlone nyugodt homlokzatú, torony nélküli barokk temploma 1811-ben megrongálódott a tűzvészben, s ezért 1834-ben felkérték Povolny Ferencet, hogy a templomot újítsa meg és tornyokat építsen hozzá. A Szent Anna-templom Povolny tervei alapján nyerte el végleges homlokzati kiképzését, kapta meg sisakos, copf stílusú tornyait.

A templomot 1993-ban II. János Pál pápa emelte székesegyházi rangra a Debrecen-nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye megalapításával. 2011-től a templomban látható a torinói lepel hiteles másolata. A templom kultúrtörténeti érdekessége, hogy plébániáján keresztelték meg 1848 decemberében Petőfi Sándor fiát, Zoltánt. A debreceni katolikus hitélet újjászervezésének 300. évfordulóján, 2015-ben avatták fel a székesegyház előtt Csáky Imre bíboros bronzszobrát.

Szent Anna-székesegyház értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 36 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
36 értékelés alapján
  • 97% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Óriási értékű templom."
Mészáros Tamás - középkorú pár (1 éve)
Budapest
10
"Fantasztikus hangulatú!"
Munkatársak (1 éve)
10
"Nagyon izgalmas a padláson végigmenni"
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 300 m

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 540 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 900 m
  • Távolság buszmegállótól: 300 m