XVI. Fazola Napok 2023 - Miskolc

Bemutatkozás

A Fazola Napok minden évben megrendezésre kerülnek a Fazola-kohónál, amivel az egykori helyi vasművesség elméke előtt tiszelegnek. Idén is izgalmasnak ígérkezik a programkínálat, hiszen akár zenés vonattal is érkezhetünk a helyszínre, ahol azt követően látványcsapolást és kovácsbemutatót is láthatunk majd testközelből. A kisebbeknek lesznek kézműves foglalkozások is, amelyet többféle természetismereti előadással színeznek meg. A programok lebonyolításában a Miskolci Egyetem egyes karai is részt vesznek, mindezt gyönyörű természeti környezetben.


2023-as programkínálat

 – Október 7., Szombat

Zenés Fazola vonat: 09:30-kor indul a kisvonat a Miskolc Dorottya utcai állomásról, mely érkezést követően 10:30-tól a Perecesi Bányász Fúvószenekar zenés műsora következik.

10:30-11:30 Megnyitó és tiszteletbeli kohász avatás
11:30-12:00 Látványcsapolás a Fazola-kohónál
10:30-15:30 között

– Kovács mesterségbemutató a Vízikerekes hámorban géppel és kézzel,
– Kovács kézműves foglalkozások,
– Öntészeti bemutató kicsiknek és nagyoknak,
– Anyagtudományi játszóház,
– Földtudományi előadás a Miskolci Egyetem Műszaki Föld-és Környezettudományi Kar segítségével,
– Ásványok és kőzetek a Bükkből,
– II. Fazola-Kamakupa-helyi labdajáték,
– Hogy készült a diósgyőri sín? - Hengerlés a Vasverő Hámorban,
– Madárgyűrűzési és madártani bemutató,
– Gombaismereti bemutató a Miskolci Gombász Egyesülettel,
– Beszélgetés az ipar és a gazdaság kapcsolatáról,
– Szakmai bemutatkozó programok


Programok a Kohászati Gyűjteményben:

Kézműves foglalkozások és tárlatvezetések óránként 12 órától kezdve.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják!

A program ingyenesen látogatható!


Megközelítés

A Fazola-kohó Lillafüred és Ómassa között található az Ómassai úton. Helyi járattal és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal is megközelíthető, van kihelyezett megálló az ipari örökségnél. Az autóval érkezők egy kis területen tudnak parkolni, vagy az orszáhgúttal párhuzamosan.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 100 m