- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
Fony, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északkeleti részén a Zempléni-hegység nyugati lábánál elhelyezkedő kis település. Ez az alig több mint háromszáz lakosú falucska már ősidők óta lakott volt, nevét nyolc évszázada, 1219-ben kiadott oklevél örökítette meg először.
A Gergely-hegy alatti dombokra épült települést királyi fonónépek és tímárok lakták. Ma már csak az elhagyatott pincék őrzik az egykor virágzó szőlőkultúra emlékét. A hegyek délnyugati fekvésű részeit régebben teraszosan művelték, a Fonyi szőlőkből könnyű asztali borokat készítettek. Az erdőkkel, hegyekkel körülvett falut nagy történelmi múlttal rendelkező családok birtokolták évszázadokon keresztül, közülük is a Rákócziakhoz fűződik a legtöbb hagyomány.
A vendégház a településen áthaladó csendes, kis forgalmú út melletti kimagasló részen helyezkedik el egy közel fél hektáros birtokon. A község szívében megbújó épület, valaha az Aszalay és a Babotsay család tulajdonában volt. A kúriát Zrínyi Ilona adományozta Babocsay Izsáknak, Rákóczi hű szolgájának. A közel 300 éves múlttal rendelkező épület megőrizte egykori uradalmi jellegét és vidéki hangulatát.
15 perc Boldogkőváralja, ahol a várban interaktív tárlatvezetésen vehetnek részt, ami elvarázsol kicsiket és nagyokat egyaránt. 18 perc Regéc, a Rákóczi sasfészek és egy kicsit több, mint fél óra a Füzéri vár, ahol Perényi Péter a mohácsi vész után a királyi koronát rejtegette. A közelben van Rákóczi Zsigmond Felsővadászi kastélya és Kossuth Lajos Monoki szülőháza is.
Egy karnyújtásnyira van Vizsoly, ahol a magyar nyelvű Biblia született. Szintén Vizsolyban található egy 6 ha-os horgásztó és egy mézmúzeum is. 40 perc a sátoraljaújhelyi kalandpark, ahol a 1036 m hosszú átcsúszó kötélpályán 80 km/órás sebességgel kaphat extrém élményt.
A világ legjobb éttermei közül 4 magyar került a La Liste-re, az egyik 20 percre található tőlünk, Encsen, de emellett számos étterem közül válogathatunk.
Ha borozni szeretnénk, Abaújszántón ízlelhetünk finom borokat, ha pedig pálinkázni támad kedvünk, a híres Gönci barackot itt tudjuk csak igazán megkóstolni.
Túrázóknak jó hír, hogy a Kék túra és a Rákóczi túraútvonal is áthalad a településen.
A rusztikus stílusban berendezett szobák összesen 6 fő befogadására alkalmasak. A vendégházban 2 darab, háromágyas szoba mindegyikéhez saját fürdőszoba és WC (2 személyes franciaágy + 1 személyes kanapéágy, igény szerit babaágy elhelyezhető), továbbá egy jól felszerelt étkező-konyha is tartozik. Az épületben található egy nagyterem is, amely kitűnő helyszín kisebb rendezvények, megbeszélések lebonyolítására.
Felszerelt konyha
Hűtőszekrény
TV műholdas csatornákkal
Ingyenesen használható Wi-Fi
Saját parkoló
Grillezési, bográcsozási lehetőség
Horgászati lehetőség a 8 km-re lévő Vizsolyi horgásztónál
Kisgyermekek számára biztosítunk fürdető kádat, asztali etetőszéket, bébi étel melegítési lehetőséget és hordozható kiságyat.
Babotsay Kúria Fony foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 5 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Horgászás (8 km távolságra), Uszoda (14 km távolságra), Túra lehetőségek (3 km távolságra)
-
Vasalási lehetőség, Kerthelyiség
-
Grillezési lehetőség (faszén fizetős)
-
Hordozható kiságy, Fürdetőkád, Asztali etetőszék, Bébiétel melegítési lehetőség
A közelben
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!