- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Reggelivel
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
A Balaton Colors Beach Hotel közvetlenül a közkedvelt újhelyi strand mellett található, valamint a városközpont (Fő tér, Víztorony) és a Petőfi sétány (Nagy Strand, Plázs) is csak 1,5km távolságra található.
Kis hotelünk 20 szobájában 50 főt tudunk elszállásolni, így szálláshelyünkön a vendégeinket barátságos hangulat fogadja, melyre kollégáink segítőkészsége a garancia. Szépen berendezett 2-3-4 fős szobákban, két légterű apartmanban fogadjuk vendégeinket.
A szálláshelyünkön beltéri uszoda, gyerek medence, jacuzzi, finn és aroma szauna is szolgálja vendégeink kikapcsolódást.
Bőséges és ízletes reggelinket elő-, utószezonban a vendégeink rendelése alapján készítjük és szolgáljuk fel, májustól szeptemberig és kiemelt időszakokban pedig svédasztalos jelleggel szolgáljuk fel, de a meleg reggeliket mindig frissen készítjük a vendégeink kérései alapján (mind összetételét, mind mennyiségét tekintve).
Mindent megteszünk, hogy vendégeink jól érezzék magukat, amit az ingyenesen használható sporteszközök mellett (kerékpár, gumicsónak, ping-pong asztal, vízi eszközök), a hotel alagsorában kialakított hangulatos klub helyiségünkben szintén ingyenesen használható játékszerek (biliárd, csocsó, darts, xbox, stb.) is szolgálja.
A szálláshelyünk a wellness kikapcsolódást keresők mellett a céges rendezvényeknek is ideális helyszíne lehet, minden kérést rugalmasan kezelünk.
Balaton Colors Beach Hotel Siófok foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Parkoló a közelben (10 db, 10 m távolságra)
Saját parkoló (4 db, zárt 2 000 Ft/éj)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Tenisz (4 000 Ft/óra 1 km távolságra), Biliárd, Kerékpárkölcsönzés (2 000 Ft/nap), Horgászás (3 000 Ft/nap 100 m távolságra), Asztalitenisz, Kosárlabda (400 m távolságra), Vizibicikli kölcsönzés (3 500 Ft/óra 100 m távolságra), Hajózás (5 000 Ft/alkalom 1 km távolságra), Strandröplabda (400 m távolságra), Squash (5 000 Ft/óra 2 km távolságra), Vitorlázás (30 000 Ft/nap 700 m távolságra)
Alapterület: 180 m2
A szálloda vendégei ingyenesen használhatják.
- Masszázs (8 000 Ft - 8 000 Ft/óra)
- Nyakzuhany
- Infraszauna
- Finn szauna
- Napozóterasz
- Jacuzzi (Beltéri 36 °C)
- Medence (Beltéri 28 °C 140 cm)
- Gyerekmedence (Beltéri 32-33 °C 40 cm)
-
Kávézó, Széf, Saját kerékpártároló (őrzött), Lobby
-
Hordozható kiságy, Asztali etetőszék, Xbox szoba, Bébiétel melegítési lehetőség, Gyerekágynemű
A közelben
- 100 m Legközelebbi nem saját étterem
- 400 m Helyi buszmegálló
- 1.5 km Távolsági buszmegálló
- 1.5 km Vasútállomás
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
-
MasterCard
-
VISA
-
Maestro
-
OTP SZÉP Kártya
-
MKB SZÉP Kártya
-
K&H SZÉP Kártya
-
MBH SZÉP Kártya
A wellness részleget a szálloda vendégei ingyenesen használhatják.