- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
Apartmanjaink az egykori polgári stílus jegyeit hordozzák magukon, mit például a nagy belmagasság, tágas terek, a helységek közötti nagy ajtók.
A vendégház udvara teljesen zárt. Az egész évben használható fedett kerti terasz bográcsozásra grillezésre is használható, nyáron pezsgőfürdő üzemel az udvaron.
Nagy apartman
A nagy apartman három szobából, hozzátartozó nappaliból, egy nagy étkezőből és egy jól felszerelt konyhából áll. Két fürdőszoba és egy közös félfürdőszoba áll vendégeink rendelkezésére.
Kis apartman
A kis apartman különálló. Egy hálószóbából, teakonyhából, fürdőszobából és egy különálló wc-ből áll.
Városunk egyik legkedveltebb látnivalója az Orbán hegyen magasodó Molyhos Tölgy, mely 2016-ban elnyerte az Európai Év Fája címet. Árnyékában épült Szent Orbán kápolnát egy rövid kerékpár vagy autóúttal érjük el.
1903 Október 4.-én szentelték fel a Nagyboldogasszony Plébániatemplomot, mely Magyarország hatodik legmagasabb épülete. A templomból kisétálva találjuk a Romkertet, mely a hajdani cikádori monostortemplom feltárt romjait mutatja be.
Turisztikai szempontból meghatározó a Bátaszéktől 7 km-re található Pörbölyi Ökoturisztikai Központ, mely olyan komplex szolgáltatásokat nyújt, amely a bakancsos, a kerákpáros valamint a vízi turistáknak és az erdei vasút szerelmeseinek egyaránt izgalmas élményt ígér. A Gemenci erdő és Pörböly egész évben Európa legnagyobb ártéri erdeiben várja látogatóit.
Czigler Vendégház Bátaszék foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Parkoló a közelben (ingyenes, 5 db, 2 m távolságra)
Parkolás az utcán (ingyenes)
-
Wifi a közösségi terekben, Vezetékes internet a közösségi terekben
-
Kerékpárkölcsönzés (500 Ft/alkalom), Fitness (200 m távolságra), Borkóstolás (2 km távolságra), Hajózás (18 km távolságra), SUP kölcsönzés (10 km távolságra), Vizibicikli kölcsönzés (10 km távolságra), Szörfözés (10 km távolságra), Autóbérlés (500 m távolságra), Hajóutak szervezése (10 km távolságra), Horgászás (10 km távolságra), Uszoda (500 m távolságra), Csónakbérlés (10 km távolságra), Lovaglás (5 km távolságra), Túra lehetőségek (10 km távolságra), Vadászat (10 km távolságra)

- Szolárium (100 Ft/perc)
- Kozmetika (7 000 Ft/alkalom)
- Jacuzzi (1 000 Ft/nap, Kültéri szezonális 25-38 °C)
-
Számítógép használati lehetőség, Fűtés, Filagória, Vasalási lehetőség
-
Bográcsozási lehetőség, Tárcsán sütés-főzés, Grillezési lehetőség
-
Babajátékok, Kiságy, Fürdetőkád, Asztali etetőszék, Bébiétel melegítési lehetőség, Gyerekágynemű, Baba etetőkészlet, Hordozható kiságy
3 éves korig a szállás ingyenes!
-
Korlátlan teafogyasztás, Korlátlan kávéfogyasztás, Welcome drink (alkoholos vagy alkoholmentes ital)
A közelben
- 150 m Legközelebbi nem saját étterem
- 18 km A legközelebbi elektromos autó töltő
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
A szálláshelyen egyéni bejelentkezésre (self check-in) is lehetőség van, így előfordulhat, hogy a szállásadó nincs jelen a bejelentkezésnél.