×

Háromházi Fogadó Libickozma

Szálláshely ismertetése

Szeretettel várjuk a kevéssé ismert Belső-Somogyba a családokat, párokat, baráti társaságokat. 20 fő feletti csoportos foglalás esetén árainkból kedvezményt adunk. Igény esetén családias léptékű, zárt körű rendezvényekhez bérelhető a Fogadó.
Fogadónk a somogyi erdők mélyén, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet határán, Libickozma településtől 3,5 kilométerre található. Ez a 3,5 km erdei, homokos út, a fogadót autóval innen lehet megközelíteni. Libickozma az ország egyik legkisebb faluja, így a hozzánk igyekvők úgy érezhetik, maguk mögött hagyhatják a nyüzsgést, a zajt, a mindennapi stresszt. Kitérő a városi forgatagból, határtalan a csend, a béke, a nyugalom. Tiszta idő esetén azon ritka helyek közé tartozunk, ahonnan a legtöbb csillag látható. Nagyvadakat láthat, hallhat a vendég. Fogadónktól 4 km-re halad a Dél-dunántúli Kéktúra. A közelünkben két tanösvényt is végigjárhat a kiránduló. Mesztegnyőn rendezik évente a híres Rétesfesztivált. Igény esetén csodás helyszínekre, madármegfigyelésekre kalauzol a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembere vagy a somogyfajszi Somogy Természetvédelmi Szervezet. Autóval fél órán belül megmártózhatnak Marcali város vagy a népművészetéről is nevezetes Buzsák község gyógyfürdőiben. Nikla településen a gyermekek számára is érdekes interaktív Méhészeti Kiállítás látogatható. Kaposvár környékén találják a Deseda tó melletti Fekete István Látogatóközpontot, a patcai Katica tanya Élményközpontot, a bőszénfai Szarvasfarmot, a Szennai Skanzent. Ám ha csak egyszerűen pihenni szeretne, nálunk szaunázhat, megmártózhat a szabad téri, fával fűthető fürdődézsánkban, alhat nagyokat a kényelmes ágyban, hagyományos, finom ételeket fogyaszthat az éttermünkben. A nyári hónapokban üzemel a beltéri, hideg vizes medencénk. Feláras szolgáltatásaink: dézsafürdő előzetes egyeztetéssel és finn szauna.

8707 Libickozma, Háromház utca 9. (Magyarország)
9.4
Nagyon jó
(37 értékelés alapján)
92%
  • Személyzet:
    9.9
  • Tisztaság:
    9.7
  • Ár/Érték:
    9.7
  • Komfort:
    9.4
  • Szolgáltatások:
    9.2
  • Étterem:
    9.6
  • Megközelíthetőség:
    8.2
Értékelés 9
"Nagyon kedvesek, barátságosak voltak, jól főztek, mindenben a kedvünkben jártak. A szoba egyszerü, de kellemes. Hűvös volt. Nagytestű kutyánk is jól elfért, jól érezte magát. Az étterem árak, mint Pesten. Az elhelyezkedés az erdőben csodás. Gyönyörű helyen fekszik. Egyetlen problémánk a 3 km-es földes út volt, kiadós vihar után érkeztünk. De azért odaértünk. A megközelítés jól érthetően volt jelölve az úton. Nem volt mindig térerő."
Család nagyobb gyerekkel
3 nap alapján
3 hete
Értékelés 9.7
"Kedves tulajdonosok és személyzet, romantikus elhelyezkedés az erdő közepén."
Szálláshely válasza:
Köszönjük szépen!
Középkorú pár
2 nap alapján
7 hónapja
Magyarország
Értékelés 8
"A reggeli szalonnás rántotta nagyon szimpatikus volt!!!"
"_A földúton történő megközelítés városi autóval kockázatos lehet... _Az internet kapcsolat nagyon gyenge - tudom, aki odamegy, elsősorban nem internetezni szeretne, de nekem például jó lett volna, ha tudom használni a GoogleMaps-t..."
Egyéni utazó
4 nap alapján
9 hónapja

Háromházi Fogadó Libickozma szolgáltatásai magas, 9.2/10 értékeléssel rendelkeznek valós vendégek véleménye alapján.

Parkolás, utazás
  • Saját parkoló (ingyenes, 11 db)

Internet
  • Wifi a közösségi terekben

Szabadidő, kikapcsolódás
  • Horgászás (4 km távolságra), Túra lehetőségek, Vadászat (1 km távolságra), Szervezett kirándulás (2 km távolságra), Asztalitenisz, Foci

Wellness részleg, relaxáció
  • Napozóterasz
  • Dézsafürdő (13 000 Ft/alkalom, Kültéri szezonális)
  • Finn szauna (2 000 Ft/alkalom)
Helyszín jellemzői
  • Kerthelyiség

Étkezés
  • Speciális étrendek a saját étteremben: Gyerekmenü

    Konyha jellege a saját étteremben: Helyi specialitások, Hagyományos, Magyaros

    Étkezési lehetőségek: Saját étterem

Gyerekbarát szolgáltatások
  • Asztali etetőszék, Bébiétel melegítési lehetőség, Gyerekágynemű, Kiságy, Játszótér, Fürdetőkád

    3 éves korig a szállás ingyenes!

Ajándékok, ingyenes bekészítések
  • Welcome drink (alkoholos vagy alkoholmentes ital)

  • 418 program található a környéken
  • Foglalj bejelentkezve, és 29 programkupont adunk ajándékba! Részletek
További hasznos információk
  • 3.5 km Helyi buszmegálló