- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül

Szálláshely ismertetése
A Lotus Vendégház szeretettel várja csendes, családias környezetben a nagyobb családokat, baráti társaságokat. A vendégek kényelmét és komfortérzetét figyelembe véve kizárólag csak a teljes vendégház foglalható, amely minimum 7 fő, de akár 13 fő befogadására is alkalmas.
A vendégház Hajdúszoboszló központjától és a városi gyógyfürdőtől kb. 800 m-re található. A szálláshellyel azonos utcán lévő fedett élményfürdő, a városközpont, illetve a városi rendezvények színhelye csupán pár perc sétával megközelíthető.
A vendégház egy különálló, két hálószobás házrésszel, és 3 db teljesen külön álló apartmannal rendelkezik, melyet egy teljesen felszerelt közös térrel rendelkező konyha-étkező rész köt össze. A vendégek minden szükséges berendezést és eszközt megtalálnak az önellátó étkezéseik biztosításához (mikrohullámú sütő, hűtő, kenyérpirító, vízforraló, kávéfőző stb.) A szobák és az apartmanok 50 csatornás televízióval, hűtőszekrénnyel, korlátlan wifi kapcsolattal és saját fürdőszobával rendelkeznek. Az apartmanok és a szobák is légkondicionálóval felszereltek, melyeket térítésmentesen használhatnak kedves Vendégeink.
A külön álló házrész 2 db hálószobával, közös nappalival és fürdőszobával, 2 db wc-vel, közös étkezővel rendelkezik, mely maximum 7 fő elhelyezésére ideális. A hálószobák közül az egyik egy franciaágyas szoba kihúzhatós kanapéval (3 fő részére), a másik egy kétágyas szoba, mely 1 db kihúzhatós kanapéval felszerelt (2+2 fő részére).
Az apartmanok 2-2 fő befogadására képesek, a vendégek kényelmét franciaágyak biztosítják. Minden apartmanhoz különálló, zuhanyzóval és WC-vel ellátott fürdőszoba tartozik, azonban a fürdőszobák az apartmanok mellett, de külön bejáraton keresztül megközelíthetőek.
Az udvaron térítésmentesen igénybe vehető főzési lehetőség, két tűzrakóhelyes szalonnasütő, bogrács, nyársak és ingyenes parkolás áll a vendégek rendelkezésére. Ezen kívül kerti asztalok, székek, illetve kerti ülőgarnitúrák biztosítottak a kültéri pihenéshez.
Sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját, illetve barátait!
Lotus Vendégház Hajdúszoboszló foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 4 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben, Vezetékes internet a közösségi terekben
-
Kerthelyiség
-
Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Tárcsán sütés-főzés (tűzifa ingyenes), Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes)
-
Bébiétel melegítési lehetőség, Asztali etetőszék, Hordozható kiságy, Kiságy
A közelben
- 1 km Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
-
OTP SZÉP Kártya