- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Szálláshely ismertetése
Falusi szálláshelyünk 5 fős apartmannal Hajdúszoboszló (8km) és Debrecen (12 km) között várja az üdülni vágyó vendégeket.
A könnyű megközelíthetőség miatt ideális kiindulópont a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Balmazújváros, valamint a Sárrét látnivalóira kíváncsi vendégek számára.
Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros a nem rég megépült kiváló kerékpárúton is elérhető.
Az M3-as autópálya néhány perc alatt elérhető. A Debrecenben lévő nemzetközi repülőtér szintén 15 percnyi autózásra van vendégházunktól.
Apartmanunkat elsősorban 4-5 fős családoknak ajánljuk, de alkalmas baráti házaspárok, vagy nagyszülőkkel együtt utazók részére is. A franciaágyas hálószoba a szülőknek, a nappaliban elhelyezett fekvőhelyek pedig a gyerekeknek nyújtanak ideális pihenőhelyet. A konyha, étkező és nappali egy légterű.
A konyha felszereltsége: villanytűzhely gáz főzőlapokkal, 60 literes fagyasztótérrel rendelkező nagy hűtő terű hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpiritó.
A legkisebbeknek etető széket valamint utazó ágyat tudunk biztosítani.
A zuhanyzós, wc-s fürdőszoba a hálószobából nyílik, de a bejárat mellett lévő plusz egy wc igénybevételére is van lehetőség.
Egyéb felszerelések: mosógép, vasalódeszka, vasaló, hajszárító. A kertben kertiasztal, hintaágy, napozó ágy és árnyas fák nyújtanak hűsölési lehetőséget. Lehetőség van grillezésre, bográcsolásra is.
A tágas apartman ideális szálláshelyként szolgál nyugdíjas vendégeink részére is.
Igény esetén a napi program szervezésébe szívesen besegítünk.
A kreatív hobby kedvelői számára érdekes kézműves foglalkozásokkal szolgálunk.
Manók-lakta Vendégház Ebes foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 2 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Horgászás (2 km távolságra), Kerékpárkölcsönzés (1 000 Ft/nap), Túra lehetőségek (10 km távolságra)
-
Vasalási lehetőség, Kerthelyiség
-
Grillezési lehetőség (faszén ingyenes), Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Tárcsán sütés-főzés (tűzifa ingyenes), Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes)
-
Baba etetőkészlet, Hordozható kiságy, Bébiétel melegítési lehetőség, Gyerekágynemű
4 éves korig a szállás ingyenes!
-
Welcome drink (alkoholos vagy alkoholmentes ital)
A közelben
- 200 m Távolsági buszmegálló
- 250 m Legközelebbi nem saját étterem
- 1.2 km Vasútállomás
- 12 km Legközelebbi reptér
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
-
OTP SZÉP Kártya