- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk
Szálláshely ismertetése
Szálláshelyünk a Bükk-hegység lábánál, Tardon levő tanyánkon található.
A 2010-ben épült komfortos, fa tornácos téglaépület parkosított udvaron helyezkedik el, melyet régi gyümölcsösök, legelők, Natura 2000 területek vesznek körül.
Az épületben 2 hálószoba, nappali-étkező, fürdőszoba, WC található. Szobánként 2, illetve 3 férőhellyel, valamint a nappaliban található 2 fős fekhellyel együtt összesen 7 főt tudunk elszállásolni. A házat csak egy családnak, társaságnak adjuk ki, kivéve, ha a vendég ettől eltérően kéri! A ház teljesen önálló portán van, saját udvarral! Az udvaron található még egy új építésű faház (Mátyás Apartman), melyben 1 szoba (2 nyitható kanapéval 3 felnőtt vagy 2 felnőtt+2 gyerek (10 év alatti) részére)+ konyhasarok klímával, és 1 fürdőszoba+WC található teljesen új berendezéssel.
Kisbabával érkezőknek kiságy, etetőszék, babakád,babajáték,ágynemű áll díjmentesen rendelkezésre.
A konyha önellátásra alkalmas, jól felszerelt (fagyasztó-hűtő, mikró, dupla indukciós főzőlap, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító).
A nappaliban kábelcsatornát, e mellett műholdról német nyelvű csatornákat is, síkképernyős televízión nézhetnek vendégeink. Wifi a vendégház területén ingyenesen igénybe vehető.
Fedett kocsi beállóval (mely nyári időszakban játékszíntérként is üzemel: ping-pong, lengőteke), kerti sütővel, (bográcsozás, szalonnasütés, roston-, ill. tárcsán sütés), 8 személyes fedett kerti kiülővel. Hintaágy, napozóágy és kerti asztal, székek szolgálják vendégeink kényelmét.
A vendégház minden nyílászárója redőnnyel, szúnyoghálóval felszerelt az Önök zavartalan pihenésének érdekében! Kerékpártúrához kerékpár bérelhető.
Igény esetén borkóstoló megszervezésével, vezetett ökotúrával, madármegfigyelő túrákkal, a vendégház kertjében lévő madárles használatával , íjászattal kedveskedünk Önöknek!
Ezen kívül lovas szálláshelyként is működünk, karámban, illetve villanypásztorban lehetőséget biztosítunk az ide látogató lovas turisták lovainak elszállásolására, igény szerint takarmány biztosításával. Állatszerető vendégeink megtekinthetik állatainkat (ló, kecske, juh, kutyák).
Vendégházunk nagy előnye elhelyezkedésében rejlik, nálunk a falu szélén, nyugodt, csendes környezetben pihenheti ki magát! A közelben Eger látnivalói, a Bogácsi-, és Zsóry- strandfürdők gyógyvizei, a Bükk-hegység turista útvonalai, és természeti értékei, Miskolc látványosságai, a Tisza-tó, a poroszlói ökocentrum kínálnak időtöltést az aktív pihenésre vágyóknak.
Falusi szálláshelyünk egész évben nyitva áll Önök előtt, télen kandallóval, villanyradiátorokkal, illetve fűtő klímával biztosítjuk a fűtést!
Nyáron klímával biztosítjuk a kellemes hőmérsékletet amely fizetős (1500 Ft/nap).
Elfogadott fizetőeszközök
Készpénz, K&H Széchenyi Pihenőkártya (Szabadidő, Vendéglátás, Szálláshely), MKB Széchenyi Pihenőkártya (Szabadidő, Szálláshely, Vendéglátás), OTP Széchenyi Pihenőkártya (Szabadidő, Szálláshely szolgáltatás, Vendéglátás), Átutalás
Mátyás Madár Vendégház Tard foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 2 db, zárt, fedett, őrzött)
-
Wifi a közösségi terekben, Vezetékes internet a közösségi terekben
-
Sportpálya (2 km távolságra), Lovaglás (3 km távolságra), Szervezett városnézés (10 km távolságra), Uszoda (10 km távolságra), Horgászás (4 km távolságra), Foci (2 km távolságra), Asztalitenisz, Túra lehetőségek (2 km távolságra), Kerékpárkölcsönzés (2 000 Ft/óra), Szervezett kirándulás (5 km távolságra), Íjászat (4 000 Ft/óra), Teke
- Napozóterasz
-
Fűtés, Vasalási lehetőség, Filagória, Saját kerékpártároló (őrzött), Kerthelyiség
-
Bográcsozási lehetőség (tűzifa fizetős), Szalonnasütési lehetőség (tűzifa fizetős), Tárcsán sütés-főzés (tűzifa fizetős), Grillezési lehetőség (faszén fizetős)
-
Gyerekágynemű, Bébiétel melegítési lehetőség, Kiságy, Asztali etetőszék, Fürdetőkád, Baba etetőkészlet, Járóka, Babajátékok, Hordozható kiságy
2 éves korig a szállás ingyenes!
-
Korlátlan teafogyasztás
A közelben
- 500 m Helyi buszmegálló
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
- MasterCard
- VISA
- Amex
- Maestro
- OTP SZÉP Kártya
- MKB SZÉP Kártya
- K&H SZÉP Kártya
- MBH SZÉP Kártya