A római hadsereg évszázadai kiállítás - Hévíz
Bemutatkozás
2022. december 31-ig látogatható Hévízen egy nagyszerű történelmi kiállítás, mely az ókori római hadsereget igyekszik bemutatni a nagyközönség számára. Az Egregyi Múzeumban helyet kapott tárlat legtöbb darabja magángyűjteményből származik. A tárlat a római hadsereg történetét hozza közelebb az érdeklődőkhöz és betekintést nyerhetünk a hadsereg működésébe, illetve annak fejlődését is nyomon követhetjük.
Testközelből szemlélhetünk meg életnagyságú bábukat, illetve a kor korabeli harci eszközeit is tanulmányozhatjuk, ugyanis eredeti sisakokat, kardokat és egyéb felszereléseket is tartogat látogatói számára a kiállítás. Ahhoz, hogy megfelelően elmélyülhessünk a római kor rejtelmeiben, látványos diorámák lesznek segítségünkre. A kiállítás tökéletes program lehet akár egy jóleső fürdőzés után is, hiszen kedvelt turistacélpont a település a gyógyvizeket kedvelők körében. Mivel a kiállítás helyszíne csupán 7 perces autóútra található a Hévízi-tófürdőtől, így ideális választás lehet az egész család számára összekötni a két programot.
Az Egregyi múzeum a Zrínyi utcán található, mely a Széchenyi, az Ady Endre és a Kossuth Lajos utcákról közelíthető meg a legkönnyebben. A múzeum saját parkolóhelyekkel rendelkezik, melyeket díjtalanul használhatnak a látogatók.

Megközelítés