Áfonyás-tó - Nagyhuta
9.7
28 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az Áfonyás-tó Magyarország legészakibb részén Nagyhuta és Pálháza közelében található. A tavat Pálháza és Telkibánya irányából is megközelíthető a 3719-es számú főúton keresztül.

Ha autóval közelítik meg Kőkaput, akkor Pálházán a takarékszövetkezet után lefordulva érhetik el. Kishutáról autóval, biciklivel, illetve az országos kék jelzésű túraútvonalon is megtehető. Ezen felül lehetőség van a helyi kisvasutat igénybe venni. A kisvasút mellett leparkolva autónkat, hazánk legrégebbi erdei vasútjával is eljuthatunk Kőkapura. 

Megérkezve számos természeti és emberi alkotást is találhatunk, mint a Károlyi Vadászkastély vagy a mellette található Áfonyás-tó. A tavat 5 patak segítségével duzzasztották fel, amely ma hazánkban csodálatos látványosságnak számít. Kiváló lehetőség a horgászoknak, illetve csónakázás szerelmeseinek.

A tó csendes, erdővel körülvett környezetben fekszik. Szélén padokat helyeztek el, hogy a kirándulók is megtapasztalják a hely nyugalmát, a Károlyi Vadászkastély látványát és a madarak csiripelését. 

A kastély mellett egy 16 faszoborból álló szoborcsoportot láthatunk, amelyek 16 magyar királyt ábrázolnak. A kastély hotelként üzemel, tartoznak hozzá számos apartmanok és rönkházak is, ahol a turisták meg is tudnak szállni.

A közelben található Háromforrás Étterem tájjellegű ételekkel várják a vendégeket, amelyeket helyi szakácsok, helyi hagyományok alapján készítenek.

Áfonyás-tó értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 28 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
28 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
7
"Érdemes időt szánni a tó környékének bejárására, megtekintésére. Van itt játszótér, étterem, hotel, gyönyörű faragott szobrok, kisvonatozási lehetőség"
Egyéni utazó (7 hónapja)
Szlovákia
10
"Természetet kedvelőknek a páfrány tanösvény kihagyhatatlan"
László Muzsnay - középkorú pár (1 éve)
10
"Csodaszép a környezet"
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: étterem

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 300 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 5.1 km