
Állami Szívkórház - Balatonfüred
Bemutatkozás
Az Állami Szívkórház, Magyarország legnagyobb kardiológiai rehabilitációs intézménye Balatonfüreden, a Balaton közvetlen közelében nyújt kiemelkedő egészségügyi szolgáltatásokat.
A hazai egészségügy egyik legfontosabb központjának helyén korábban egy másfél holdas telek állt, ide épült egy fürdőház 1728-ban a helyi gyógyvíz forrásra alapozva, a ma látható Állami Szívkórház épületei pedig csak később, 1836-1871 között készültek el.
A fürdőházat a savanyúvíz tette különlegessé, ráadásul 10 fürdőkáddal rendelkezett és kazánnal fűtött létesítmény volt. A tulajdonos halála után az örökös először bérbe adta, majd teljesen eladta a területet, ezután jött létre az úgynevezett Ófürdőház, az 1834-es tűzvész után pedig megépült az Újfürdőház. Az ezt követő évtizedek során folyamatosan bővítették a helyet, melynek köszönhetően egyrészt nemzetközi hírnevet szerzett, másrészt Balatonfüred elnyerte a gyógyüdülő város minősítést.
A balatonfüredi Állami Szívkórház az ország legnagyobb kardiológiai rehabilitációs intézet, így elsősorban a szívizominfarktust elszenvedett, szívműtéten átesett és krónikus szívbetegségben szenvedők rehabilitációjával foglalkozik. A létesítményben többek között rizikósztratifikáció, egyénreszabott tréningprogramok, diéta, testsúlycsökkentés, dohányzásról való leszoktatás, gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések is elérhetők.
Az Állami Színkórház rehabilitációjának előnye, hogy az akut problémát követően rövid időn belül elkezdhető, illetve súlyosabb betegség esetén és idősebb betegek számára is elérhetővé teszi az otthoni, fenntartható, stabil rehabilitációt.
A létesítmény a kardiológiai ellátás területén is jeleskedik , hiszen intenzív osztályán ellátják az akut kardiológiai eseteket, biztosítanak definitív pacemaker- és ICD-terápiát, klinikai szívelektrofiziológiát, katéterelektródán keresztül végzett rádiófrekvenciás ablációt, noninvazív és invazív diagnosztikát, echokardiográfiát, spiroergometriát, izotópos kardiológiai vizsgálatokat és bal szívfél-katéterezéssel végzett coronarographiát is.
Az Állami Szívkórház Balatonfüred központjában, könnyen megközelíthető helyen található. Az intézmény fizetős parkolóval rendelkezik, a tömegközlekedők pedig körülbelül negyed órás sétával juthatnak el innen a legközelebbi buszmegállóhoz.
Története
A hazai egészségügy egyik legfontosabb központjának helyén korábban egy másfél holdas telek állt, ide épült egy fürdőház 1728-ban a helyi gyógyvíz forrásra alapozva, a ma látható Állami Szívkórház épületei pedig csak később, 1836-1871 között készültek el.A fürdőházat a savanyúvíz tette különlegessé, ráadásul 10 fürdőkáddal rendelkezett és kazánnal fűtött létesítmény volt. A tulajdonos halála után az örökös először bérbe adta, majd teljesen eladta a területet, ezután jött létre az úgynevezett Ófürdőház, az 1834-es tűzvész után pedig megépült az Újfürdőház. Az ezt követő évtizedek során folyamatosan bővítették a helyet, melynek köszönhetően egyrészt nemzetközi hírnevet szerzett, másrészt Balatonfüred elnyerte a gyógyüdülő város minősítést.
Szolgáltatások
A balatonfüredi Állami Szívkórház az ország legnagyobb kardiológiai rehabilitációs intézet, így elsősorban a szívizominfarktust elszenvedett, szívműtéten átesett és krónikus szívbetegségben szenvedők rehabilitációjával foglalkozik. A létesítményben többek között rizikósztratifikáció, egyénreszabott tréningprogramok, diéta, testsúlycsökkentés, dohányzásról való leszoktatás, gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések is elérhetők.Az Állami Színkórház rehabilitációjának előnye, hogy az akut problémát követően rövid időn belül elkezdhető, illetve súlyosabb betegség esetén és idősebb betegek számára is elérhetővé teszi az otthoni, fenntartható, stabil rehabilitációt.
A létesítmény a kardiológiai ellátás területén is jeleskedik , hiszen intenzív osztályán ellátják az akut kardiológiai eseteket, biztosítanak definitív pacemaker- és ICD-terápiát, klinikai szívelektrofiziológiát, katéterelektródán keresztül végzett rádiófrekvenciás ablációt, noninvazív és invazív diagnosztikát, echokardiográfiát, spiroergometriát, izotópos kardiológiai vizsgálatokat és bal szívfél-katéterezéssel végzett coronarographiát is.