Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplom - Budapest
10
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplom az egykori Tripolisz helyén épült meg a XIII. kerületi Babér utcában. A csaknem kilencszáz négyzetméteres templomot a környéken élő, körülbelül kilencezer római katolikus hívők használják. 

1920-as évek környékén megszervezték az egyházközséget. A templom terveit Foerk Ernő készítette el, majd az ő tervei alapján 1929-ben meg is kezdték a templom építését, amit 1930-ra fejeztek be, és ez év szeptemberében Serédi Jusztinián bíboros szentelte fel. A második világháború következtében jelentősen megrongálódott az épület, ezáltal az évek alatt kisebb-nagyobb felújításokat végeztek el rajta. Az 1990-es években egy teljeskörű átalakításon esett át, aminek keretén belül új ólomablakot és tornyot kapott. 

Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplom értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Spirituális atmoszféra."
Munkatársak (2 éve)
Balmazújváros
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)
Paks

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 175 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m