
Aranyparti szabadstrand - Siófok
Bemutatkozás
Ha nyár, akkor Balaton...Ha Balaton, akkor fürdőzés és strand!
4 kilométernyi partszakasz, végig üde, pihizős területekkel, ahol a vízi élmények rásegítés nélkül is emlékezetesek maradnak. Az Aranyparti szabadstrand Siófok egyik legkedveltebb családias hangulatú fürdőhelye , ahol az egész szezon alatt ingyenesen lehet fürdőzni a Balatonban.
A nyaralóktól övezett, nyüzsgő Aranyparton nem okoz majd fejfájást a strandgyékén elhelyezése. Tiszta, rendezett partjának szélessége 20-30 méter között mozog, amelyen még egy nagyobb turista tömeg is szépen el tud oszlani.
Az árnyékos foltok száma véges, de azért nem kell hajnalban kelni, hogy lecsapjunk egy szuper helyre. A panoráma hajnalban és alkonyatkor a legszebb. Séta vagy kerékpározás szempontjából sem elvetendő: végig térkövezett út kíséri, ahol télen-nyáron romantikus atmoszféra uralkodik.
Déli parti elhelyezkedéséből adódik, hogy a vize hosszú szakaszon sekély, és igen lassan mélyül, a kisgyermekes családok oda-vissza lesznek a közös mártózástól. Bónuszként reggel gyorsan felmelegszik a víz, a talaját pedig végig puha homok fedi.
Az Aranypart kényelmi szintjét mosdók, öltözőfülkék, pihenőpadok és sűrűn elhelyezett szemetesek teremtik meg, az északi végében ráadásul újabban értékmegőrző is működik. A gyerkőcöknek van homokozós rész és játszótér, míg a felnőttek teqball asztalon, homokos röplabda pályán vagy vízibicikli, wakeboard és csónak bérlésével vezethetik le a felesleges energiákat.
Legnagyobb vonzerejét mégis a beszédes nevű Csúszda utcában találjuk, ahol 2 óriáscsúszda is csak arra vár, hogy megismertesse vendégeivel a száguldás örömeit.
Büfé és étterem kínálat terén szintén erős vonalat képvisel, hiszen a parton számos vendéglátóegység talált otthonra. Alapvetően tartalmasabb fogásokra és bevált strandkajákra kell számítani, de a frissensültek között biztosan találnak majd fogukra valót a fogyókúrázók is.
A fürdőhelyre a Beszédes József sétányról, valamint a Szent László utcáról kisebb utakon áthaladva lehet eljutni. Rengeteg kerékpártárolóval toldották meg a partszakaszt, így akár kétkeréken is megéri nekiveselkedni. Ha mégis autóval érkeznénk, a környező utcákban tudunk parkolni.
4 kilométernyi partszakasz, végig üde, pihizős területekkel, ahol a vízi élmények rásegítés nélkül is emlékezetesek maradnak. Az Aranyparti szabadstrand Siófok egyik legkedveltebb családias hangulatú fürdőhelye , ahol az egész szezon alatt ingyenesen lehet fürdőzni a Balatonban.
Vízpart
A nyaralóktól övezett, nyüzsgő Aranyparton nem okoz majd fejfájást a strandgyékén elhelyezése. Tiszta, rendezett partjának szélessége 20-30 méter között mozog, amelyen még egy nagyobb turista tömeg is szépen el tud oszlani.Az árnyékos foltok száma véges, de azért nem kell hajnalban kelni, hogy lecsapjunk egy szuper helyre. A panoráma hajnalban és alkonyatkor a legszebb. Séta vagy kerékpározás szempontjából sem elvetendő: végig térkövezett út kíséri, ahol télen-nyáron romantikus atmoszféra uralkodik.
Déli parti elhelyezkedéséből adódik, hogy a vize hosszú szakaszon sekély, és igen lassan mélyül, a kisgyermekes családok oda-vissza lesznek a közös mártózástól. Bónuszként reggel gyorsan felmelegszik a víz, a talaját pedig végig puha homok fedi.
Szolgáltatások
Az Aranypart kényelmi szintjét mosdók, öltözőfülkék, pihenőpadok és sűrűn elhelyezett szemetesek teremtik meg, az északi végében ráadásul újabban értékmegőrző is működik. A gyerkőcöknek van homokozós rész és játszótér, míg a felnőttek teqball asztalon, homokos röplabda pályán vagy vízibicikli, wakeboard és csónak bérlésével vezethetik le a felesleges energiákat.Legnagyobb vonzerejét mégis a beszédes nevű Csúszda utcában találjuk, ahol 2 óriáscsúszda is csak arra vár, hogy megismertesse vendégeivel a száguldás örömeit.
Étkezési lehetőség
Büfé és étterem kínálat terén szintén erős vonalat képvisel, hiszen a parton számos vendéglátóegység talált otthonra. Alapvetően tartalmasabb fogásokra és bevált strandkajákra kell számítani, de a frissensültek között biztosan találnak majd fogukra valót a fogyókúrázók is.
Megközelítés
A fürdőhelyre a Beszédes József sétányról, valamint a Szent László utcáról kisebb utakon áthaladva lehet eljutni. Rengeteg kerékpártárolóval toldották meg a partszakaszt, így akár kétkeréken is megéri nekiveselkedni. Ha mégis autóval érkeznénk, a környező utcákban tudunk parkolni.Siófoki programok és látnivalók
További programok és látnivalók Siófokon >>
Balaton programok 2023
Szeretnél többet tudni a balatoni eseményekről? Programot keresel a hétvégére? Akkor kerülj képbe naponta frissülő programajánlónkkal, melyben a Balaton és környéke legjobb rendezvényeit szedtük össze:További programok a Balatonon >>
Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes