Árpádházi Szent Erzsébet Emlékpark - Balatonboglár
Bemutatkozás
A balatonboglári Árpádházi Szent Erzsébet Emlékpark a város egyik meghatározó helyének, a Kápolna dombnak a tetején található. A terület az 1800-as években temetőként működött, majd a terület szerepét egyre inkább a dombon álló kápolnákhoz kapcsolódó kulturális jelleg határozta meg.
A 2010-ben kezdődő tájrendezés során valósult meg az a koncepció, hogy egy parkosítást ésátrendezést követően emlékparkká váljon. A terület ma már Balatonboglár egyik legkedveltebb kiránduló helyévé vált, ami egyaránt alkalmas a családi, romantikus, vagy éppen az idősebbeknek egy kis tájban gyönyörködő sétára. A parkban egy Árpádkori templom alapja, több szobor és a pihenést szolgáló számtalan pad is található.