Assisi Szent Ferenc szobor - Siklós

9.5
2 értékelés alapján
34 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Siklós és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Assisi Szent Ferenc a ferences rend megalapítója, 1182. július 5-én született Assisi városában. Az állatok, a kereskedők, Itália és a természet védőszentje, a testvériség gondolatának jelentős képviselője. Fiatalként tanulmányokkal töltötte ideje nagy részét, több nyelven folyékonyan beszélt.

1201-ben Assisi hadba indult az ellenséges Perugia ellen és ő is csatlakozott a harcoló csapatokhoz. Nem sokkal később egy sebesülés miatt fogságba esett, majd egy év raboskodás után tért vissza egy gyökeresen megváltozott emberként. Súlyos betegsége is lett, amely mély lelki válságba döntötte. 1205-ben mégis újabb háborúba indult, de egy különös látomás hatására visszatért szülővárosába, életét magányosan élte és imádkozással töltötte.

1209-ben elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Csuhát öltött és mezítláb, anyagi javak nélkül elkezdett a megtérésről prédikálni. Hamarosan követte őt az első tanítvány, Bernardo di Quintavalle, aki minden vagyonát feláldozta a hit terjesztése érdekében. Hamarosan többen is csatlakoztak hozzájuk. Ferenc soha nem szenteltette pappá magát, közösségben, egyenrangú testvérekként éltek együtt. Elindult tizenegy első követőjével Rómába, ahol a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához. III. Ince pápa, a hagyomány szerint rendjük szabályzatát 1209. április 16-án hagyta jóvá, így máig ezt a dátumot tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának.

Baranya legjelentősebb zarándokhelyén, Siklóshoz tartozó, Máriagyűdi kegytemplom előtti fal mai formájában 1934-ben készült el, az alatta kialakított sétányon állították fel Assisi Szent Ferenc szobrát.

Assisi Szent Ferenc szobor értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni leginkább
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Vajda István - idősebb pár (8 hónapja)
9
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Cseh Tamas - család nagyobb gyerekkel (10 hónapja)
Veszprém

Nyitvatartás

Mindig elérhető
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 3.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 800 m