Augusztus 20. – Államalapításunk és az új kenyér ünnepe 2024 - Szentmártonkáta
Bemutatkozás
Szentmártonkáta életében augusztus 20-a különleges helyet foglal el, hiszen ezen a napon az egész település megemlékezik az államalapítás ünnepéről. Nincs ez másképp idén sem: Szent István Nap alkalmából egy színes, kulturális és családi programokkal teli rendezvény hívja közös ünneplésre a látogatókat.
12:30 – Ebéd
13:30 – A jászfelsőszentgyörgyi Kéknefelejcs Dalkör műsora
14:00 – A Tápiószecsői Néptánccsoport szóló táncosainak műsora
15:00 – Parasztolimpia
Egész napos programok
Állatsimogató
Íjászat - kicsinek és nagyoknak - Molnár Éva, íjász vezetésével
Lovagi próbatétel gyerkeknek
Népi játékok
Értéktári kiállítás
Honfoglalás kiállítás
A Feszty-körkép miniatűr változatának kiállítása
Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Szentmártonkátán minden korosztálynak tartogat programokat. Különösen vonzó lehet a családok számára, hiszen a gyerekek szórakozását ilyenkor zenés műsorok és kézműves foglalkozások színesítik. Azok, akik inkább a hasukat kényeztetnék, a hagyományos főzőversenyen és a helyi finomságok vásárán találják meg számításaikat. Emellett szoktak koncertek is lenni, illetve az új kenyér áldása sem maradhat el.
Helyszín: Szentmártonkátai Általános Iskola udvara
Belépés: Ingyenes
Szentmártonkáta Pest megyében található, Budapesttől körülbelül 50 kilométerre. Autóval az M4-es autópályáról letérve a 31-es főúton lehet elérni a települést. Aki a tömegközlekedést választja, annak érdemes a Keleti pályaudvarról induló Z60 / G60 jelzésű vonatokat választani (menetidő: ~1 óra).
Augusztus 20. Szentmártonkáta
Programok
11:30 – Ünnepi műsor12:30 – Ebéd
13:30 – A jászfelsőszentgyörgyi Kéknefelejcs Dalkör műsora
14:00 – A Tápiószecsői Néptánccsoport szóló táncosainak műsora
15:00 – Parasztolimpia
Egész napos programok
Állatsimogató
Íjászat - kicsinek és nagyoknak - Molnár Éva, íjász vezetésével
Lovagi próbatétel gyerkeknek
Népi játékok
Értéktári kiállítás
Honfoglalás kiállítás
A Feszty-körkép miniatűr változatának kiállítása
Az államalapítás és az új kenyér ünnepe Szentmártonkátán minden korosztálynak tartogat programokat. Különösen vonzó lehet a családok számára, hiszen a gyerekek szórakozását ilyenkor zenés műsorok és kézműves foglalkozások színesítik. Azok, akik inkább a hasukat kényeztetnék, a hagyományos főzőversenyen és a helyi finomságok vásárán találják meg számításaikat. Emellett szoktak koncertek is lenni, illetve az új kenyér áldása sem maradhat el.
Gyors infók
Időpont: 2024. augusztus 20.Helyszín: Szentmártonkátai Általános Iskola udvara
Belépés: Ingyenes
Megközelítés
Szentmártonkáta Pest megyében található, Budapesttől körülbelül 50 kilométerre. Autóval az M4-es autópályáról letérve a 31-es főúton lehet elérni a települést. Aki a tömegközlekedést választja, annak érdemes a Keleti pályaudvarról induló Z60 / G60 jelzésű vonatokat választani (menetidő: ~1 óra).
Pest megye programok
Szeretnél többet tudni a Budapesten és környékén zajló eseményekről? Programot keresel a hétvégére? Akkor kerülj képbe naponta frissülő ajánlónkat, melyben Pest megye legjobb rendezvényeit szedtük csokorba:
Programok Pest megyében >>
Látnivalók Budapesten és környékén >>
Árak
Egész évben
Részvétel
Ingyenes