
Bemutatkozás
A Bagolyvár Vadaspark meseszép zöld környezetben a NEFAG Zrt. Szolnoki Erdészetének területén 2007-óta várja vendégeit. A látogatók erdei környezetben, 28 000 m2 területen találkozhatnak az itt élő 36 faj 159 egyedével. Lehetőségük van az érdeklődőknek testközelből megismerkedniük az állatokkal az állatsimogatóban. Egy bájos erdei kis tó is található a vadaspark területén, ahol tájékoztató táblák segítségével önállóan fedezhetjük fel annak élővilágát.
Az itt élő állatok főleg ezen a területen honos háziállatok, vagy háziasított élőlények, vadak. Ideális környezetben élnek, jól belátható kifutókon, így könnyű felfedezni őket az állatkerti séta során. Az erdei környezetnek köszönhetően egy meleg nyári napon be lehet húzódni az árnyékba a tűző nap sugarai elől.
Szolgáltatások
Tematikus programok
A Vadaspark egész évben várja a látogatókat, így szinte az összes jeles ünnepen tematikus programokkal várják az érdeklődőket.Így például ha Farsangkor, vagy Mikulás napon érkezünk egészen biztos, hogy egy plusz élménnyel is gazdagodhatunk.
Zoopedagógiai foglalkozások
Remek lehetőség a nagyobb gyermekcsoporttal érkezőknek, hogy részt vegyenek a szakemberek által vezetett, akár fél napos zoopedagógiai foglalkozáson. Ezeken a programokon kicsit jobban informálódhatunk az itt élő állatokról és kérhetünk látványetetést és állatsimogatón is részt vehetünk. Ezt az igényt előzetesen kell jelezni az Erdei Művelődési Ház munkatársainak akár emailben, akár telefonon.
A Bagolyvár Vadaspark büfével, játszótérrel és fogadó épülettel várja a látogatókat.
A téli időszakban rövidített nyitvatartással rendelkeznek.
Megközelítés
A Bagolyvár Vadaspark a város szélén található, így a megközelítés szemszögéből az autósok előnyben vannak. A Vadaspark bejárata előtt murvás parkoló helyek vannak kialakítva. A legközelebbi buszmegálló 20 perc sétára van. Az út családi házas övezeten keresztül vezet.