Bazaltorgonák - Tapolca
9.8
50 értékelés alapján

Bemutatkozás

Tapolca településén, a Szent György-hegyen találhatóak a tanúhegy jellegzetes Bazaltorgonái. Bazalt- és bazalttufa réteg alkotja a hegy alapkőzetét, ami a Pannon-tenger üledékére rakódott le. A talaj ennek köszönhetően alkalmas a borszőlő termesztéséhez. A bazaltorgonák 30 méter magasak és a 1,5 méteres szélességet is elérik.

Történet

A közel 3,3 millió éves Szent György-hegyen alakultak ki a bazalt óriások, jelentős vulkáni tevékenység eredményeképp. A felszínre törő bazaltláva, viszonylag kis mélységből érkezik. Összetétele és magas hőmérséklete miatt nagyon folyékony az állaga, így szétterül a felszínen.

Az üledék, ami vastag homokrétegből és agyagból állt, lávával érintkezett, majd idővel a kihűlési folyamatoknak köszönhetően bazalttá szilárdult. A bazalttakaróval be nem borított területen nagymértékben lepusztult a felszíni üledék. Így a bazalttakarós rész ehhez a területhez képest 200-300 méterrel magasabb lett. Ez annak a következménye, hogy a megszilárdult kőzet ellenálló, ún. védősapkaként szolgál, óv az eróziótól.

Megközelítés

A bazaltorgonák és környéke az év minden napján forgalmas hely, mivel bővelkedik a természeti értékekben és számos turistaút érinti. A 414 méteres csúcshoz több útvonalon is fel lehet jutni. A legnépszerűbb ösvény a volt raposkai bányaudvarból indul, ahol magyar és német nyelvű ismertető táblák is kihelyezésre kerültek. A táblákon a kirándulók magyar és német nyelven olvashatnak a Szent György-hegy földtörténetével kapcsolatos információkat.

Bazaltorgonák értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 50 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
50 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nehéz terep..."
"Gyönyörű a hely."
Munkatársak (6 hónapja)
Budapest
10
"Nagyon jó túra."
Család nagyobb gyerekkel (8 hónapja)
Magyarország
10
"Gyönyörű természeti környezet, könnyen megközelíthető látnivalók. A túraútvonalak jelölését megújították, könnyen lehet tájékozódni."
Vincze Gábor - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Jászberény

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 6.8 km
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.2 km