
Bemutatkozás
A Benczúr-kúria Szécsényen található a Nógrádi dombok ölelésében. Ez a mesebeli lakrész egykor Benczúr Gyula festőművész tulajdonát képezte, aki életének utolsó szakaszában élt és alkotott itt. Olyan híres festmények készülhettek el itt, mint a Krisztus az Olajfák hegyén, vagy az Európa elrablása.
A Nemzeti Örökségvédelmi Hivatalnak köszönhetően a már rég romlás alatt lévő épület felújításra került oly módon, hogy látogathatóvá váljon a nagyközönség számára és közösségi, kulturális térként is megállja a helyét. A kúria egyenlőre még nem látogatható.
Története
A kúria szépsége magával ragadta a festőt, amit Mikszáth javaslatára vett meg. Meg látta benne a potenciált, amit saját maga újított fel építészmérnök fivérével és rendezte be reneszánsz és rokokó bútorokkal, műkincsekkel ékesítette nyaralóját. A kúria udvarán lévő melléképületben rendezett be magának műtermet, ahol megfestette a fent említett alkotásait.
A felújítás
A felújítás három éve kezdődött és 2023. december 1-én lett hivatalosan is átadva. A fő cél az volt a felújítás során, hogy a 21. századi igényeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció jöjjön létre, ahol az ideérkezők megismerhetik Benczúr művészetét és betekintést kapjanak életébe.
Kiállítások
„A képíró – Közelítések Benczúr Gyulához" - a művészt több oldaláról ismerhetjük meg, belső vívódásait bemutatva
„A lélek arcai" - itt olyan képeket láthatunk, melyek nem a nagyközönség számára készültek anno, beleértve az önarcképet is.
A kiállítótermekben 18 db eredeti Benczúr festményt lehet megtekinteni, és az ő személyes tárgyai is fel-felbukkannak, melyek még közelebb hozzák a művészt a közönséghez.
Festmények, amelyek biztosan felkeltik a figyelmet:
XVI. Lajos és családja elfogatása
Budavár visszavétele a törököktől 1686-ban című kép kicsinyített nemesmásolata
Turbános önarckép
Szerelmes pár
Mályvák között
Új kiszolgáló terek is helyet kaptak; így kialakításra került egy fogadótér ruhatárral, ajándékbolt és kávézó is, így az ide érkező vendégek minőségi időt tölthetnek majd el. Az épület belső felújításával párhuzamosan a kert és a kastély környezete is megszépült.
A kastély jelenleg még nem látogatható.
Megközelítés
A kúria Szécsényen található Benczúrfalván, ami egykoron különálló település volt. Autóval célszerű megközelíteni a helyszínt, a saját járművel érkezők az újonnan kialakított parkolóban hagyhatják az autókat. A település központjában található buszmegállótól csupán öt perc séta a helyszín.