Bertényi Miklós Fűvészkert - Visegrád
9.5
20 értékelés alapján

Bemutatkozás

A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán, akác és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc, duglasz, erdei és vörösfenyő állományokat telepítettek. A munkákat először Mundi István, később Koncz Antal kerületvezető erdészek irányításával végezték el. A területet a vadkárok megelőzése érdekében később bekerítették. 1978-ban dr. Madas László és dr. Madas András ötlete alapján, Bertényi Miklós és dr. Varga Gábor erdőmérnökök vezetésével kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését. Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák.

Bertényi Miklós Fűvészkert értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 20 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
20 értékelés alapján
  • 95%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Lehet látni a Visegrádi fellegvárat onnan."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Szeged
3
"Erdőn kivűl , nincs itt semmi , ha sétálni szeretnél akkor jó , de fa ,fa ,fa ,fa ennyi , ja és szintkülőmbség , hegyre fell , és le , alig vártam , hogy kijöjjünk"
"Csodás az erdő"
Jámbor Ferenc - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Budapest
10
"A bakancsos túra útvonal szuper."
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
10:00-20:00
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
10:00-20:00
péntek
10:00-20:00
szombat
10:00-20:00
vasárnap
10:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft/fő
Diák, nyugdíjas belépőjegy
500 Ft/fő
1 órás szakvezetés díja
6 000 Ft
2 órás szakvezetés díja
9 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 2.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Tanösvény

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 6 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.4 km