Biblia Múzeum - Tiszaderzs
10
2 értékelés alapján
adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Tiszaderzs és környékére!

Bemutatkozás

A Biblia Múzeum megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges!

Tiszaderzs község lakóinak életében fontos szerepet tölt be a vallás, mi sem jelzi másképp, mint a falu centrumában álló 18. századi református templom. A templom az elmúlt években egy nagyobb felújításon esett át, aminek keretén belül megnyitották a Bibliamúzeumot is, ahol több száz imakönyv tekinthető meg.

A Bibliamúzeum kiállításai Fodor Gusztáv lelkész úr tervei alapján valósulhattak meg. A gyűjtemény nagy része az ő alkotásaiból származik. Kezdetben mintegy 340 kötetből állt a gyűjtemény, mára ez a szám elérte a 600 darabot. Megtalálhatók énekeskönyvek, képes- és teljes Bibliák, Újszövetségek, amik között egy 45 féle nyelven íródott könyvet is olvashatnak. A hagyományos nyelvű imakönyvek között egy Egyiptomból érkezett, arab vagy német nyelvű aranyozott Biblia is található.

A Bibliamúzeumban található gyűjtemények minden egyes darabja egyedi és értékes, ugyanis minden könyvnek megvan a maga története. Ilyen például, egy tiszaszentimrei lakos által felajánlott imakönyv is, amely egy skót család családfáját ábrázolja egészen az 1600-as évektől az 1802-es évig. Vagy a Károli féle vizsolyi Biblia, a Zsidő Nők imakönyve és az amerikai katonai hadseregben használt imakönyv is.

A legritkább darabok talán azok, amik Felvidékről, Erdélyből vagy Svájcból érkeztek hazánkba, a legrégebbi darab pedig egy 1774-es könyv. Az elmúlt évtizedekben rengeteg alkalommal kapott a Bibliamúzeum helyi lakosoktól, gyülekezetektől, lelkészektől, papoktól adományokat, amik miatt a gyűjtemény még különlegesebbé vált.

Biblia Múzeum értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Idősebb pár (1 éve)
Inárcs
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (4 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-17:00
szerda
10:00-17:00
csütörtök
10:00-17:00
péntek
10:00-17:00
szombat
10:00-14:00
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 200 m