Boldogkői vár - Boldogkőváralja
9.5
1177 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Zempléni-hegységben megbúvó, magasba emelkedő, sziklákon fekvő Boldogkő vára pazar kilátással várja a várak szerelmeseit. A vár különleges környezetben, a zöld minden árnyalatában pompázó fák sokasága között helyezkedik el. A vár egy nem mindennapi kilátóponttal is rendelkezik, ahonnan egy 360 fokos panoráma nyílik a látogatók elé.

Története

A hazánkban található várak történelmének legbonyolultabb története talán Boldogkőhöz kapcsolódik. A fennmaradt oklevelek szerint is nehezen követhető a kialakulása, így építésének pontos ideje sem ismert. Egy dolog azonban biztos, hogy a Tatárjárást követő időben épülhetett és a kassai utat, valamint a Hernád völgyét védte. A néphagyomány szerint nevét egy Bodó nevezetű aszalómesterről kapta, aki IV. Bélának segített megmenekülni, akit a tatárok üldözésbe vettek.

A várat IV. Béla király építtette, aki egy csere útján szerezte meg 1282-ben. Az évek során többek birtokába került, majd utolsó tulajdonosa a Zichy család volt, akik 1890-1945-ig lakták a várat. Ezután állami kézbe került, feltárását 1963-ban kezdték meg. Az állagmegóvás és helyreállítás után az egykori palotarész szállóként üzemelt, majd a festői környezetben elhelyezkedő vár kedvelt kiránduló célponttá vált. A 90-es évek kezdetével a szálló megszűnt, kiállítások foglalták el a helyét.

A vár jelenleg

2002-ben újabb rekonstrukciós folyamatot végeztek a váron, melynek keretén belül a kinézete megváltozott. Két torony védőtetőt is kapott, valamint az alsó udvarban egy 10 méter hosszúságú gyilokjáró is létesült, ahonnan a lőréseken át szemügyre vehetik a nyugati, illetve az északi irányt. A vár pincéjét és borozóját egyesítették, így a látogatóknak a látványosságok megtekintése után lehetőség nyílik egy hűvös, várborozóban megpihenni.

Állandó programok

A várban április 1-től november 3-ig minden hétvégén garantált programokra tehetnek szert, melyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt tökéletes kikapcsolódást nyújt. A jelmezes tárlatvezetésnek köszönhetően egy időutazáson vehetnek részt, ahol az udvarhölgyek bemutatják IV. Béla korától Károly Róbert időszakán át a lovagkor végéig szóló időtartamot. A kóbor lovagok mindenhol jelen vannak és lovagi párbaj előadásában mutatják be a vívást egy- és kétkezes lovagi karddal. Emellett a könnyed humorral fűszerezett párbeszédek sem maradhatnak el. 

Étkezési lehetőség

2007. nyarán a vár több száz éves falai között nyílt meg a Castrum Boldua középkori étterem, mely nevét a vár első írásos megemlítése után kapta. Magyarországon talán ez az egyetlen ilyen étterem, ahol egy kis falatot kapnak a középkorból. A kurucok által kézzel kivájt alagút egykor istállóként üzemelt, így közvetlen összeköttetésben áll a várral. Az étterem belterében található díszek és eszközök IV. Béla király korára emlékezteti a vendéget, a falakon fegyverek és a vár történelmében nagy szerepet játszó családok címerét vehetik szemügyre. A korhű zene pedig csak hab a tortán.

Akik ellátogatnak az étterembe, a várakozás ideje alatt lehetőség nyílik a fegyverek és pajzsok kipróbálására. Ha pedig inkább a friss levegőn várakoznának, akkor az étterem teraszáról csodálatos kilátás nyílik a festői környezetű Zempléni-hegységre.

Megközelítés

Boldogkő vára Boldogkőváralja északi részén helyezkedik el a Zempléni-hegység egyik-kisebb magaslatán. A felfele vezető út kissé meredek, de a bátrabbak akár gyalog is bevállalhatják.  Aki a tömegközlekedést választja, annak körülbelül 17 percet kell sétálnia a buszmegállóból, hogy a várhoz érjen. Autóval majdnem a vár közvetlen közelében lehet ingyenesen parkolni, ahol akár elektromos autó töltési lehetőség is adott.

Boldogkői vár értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 1177 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
1177 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Hangulatos, gyönyörű a kilátás."
Középkorú pár (5 napja)
10
"Idegenvezetés"
Család nagyobb gyerekkel (2 hete)
10
"Érdekes programok, remek tárlatvezetés, klassz vár."
Család nagyobb gyerekkel (2 hete)

Nyitvatartás

hétfő
09:00-18:00
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
09:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Diák, nyugdíjas belépőjegy
Hétfő-Péntek - 2 200 Ft
Szombat-Vasárnap - 2 500 Ft
Felnőtt belépőjegy
Hétfő-Péntek - 2 500 Ft
Szombat-Vasárnap - 2 800 Ft
6 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 5.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Mosdó

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP

Parkolás

  • Elektromos autó tölthető
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 20 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 2 km