Borászati Kultúra Háza - Tolcsva
9.6
25 értékelés alapján

Bemutatkozás

Tolcsva központjában található Borászati Kultúra Háza, ahol minden érdeklődő átfogó bemutatót kap a Tokaj-Hegyaljai szőlőművelés és a borkészítés során használt eszközökről. A kiállítás keretein belül a szőlőművelésben használt tárgyak mellett a borkészítéshez használt kellékeket és az elkészült borokat is meg lehet tekinteni. 

A földszinten a korhű eszközökön keresztül juthatunk számos információhoz a borkészítéssel kapcsolatban, az emeleten pedig kiállító termek találhatók, melyekben időről időre helytörténeti és kortárs művészeti kiállítások elérhetők. Itt csodálhatjuk meg az "Élő múlt" elnevezésű állandó fotókiállítást is, mely Tolcsva régi újkori arcát hivatott bemutatni.

A Borászati Kultúra háza nem csak a különböző eszközök, tárgyak bemutatásából áll. Az épületben gyakran rendeznek küldönböző eseményeket, koncerenciákat, tréningeket, de előfordul, hogy magán összejövetelek helyszínéül is szolgál.


Megközelítés

A múzeum Tolcsva központjában, a Szabadság tér közvetlen közelében található, könnyen megközelíthető helyen. Az épület mellett ingyenes parkoló áll a látogatók rendelkezésére, a tömegközlekedők pedig 1 perc sétával el is juthatnak a legközelebbi, "Községháza" elnevezésű buszmegállóhoz.

Borászati Kultúra Háza értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 25 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
25 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Megnézhettük a helytörténi kiállítást is, ami meglepetés volt, nagyszerű a kiállítás."
Baráti társaság (7 hónapja)
10
"Nagyon kedves volt a tárlatot bemutató hölgy, érdekes dolgokat tudtunk meg a Tokaj vidéki bortermelésről, borkészítésről."
Idősebb pár (7 hónapja)
Budapest
10
"Nagyon kedves volt a tárlatvezető hölgy. Rendkívül sok információt megtudtunk a szőlőtermesztésről és a borkészítésről. Szuper volt! Köszönjük!"
Baráti társaság (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
09:00-17:00
szerda
09:00-17:00
csütörtök
09:00-17:00
péntek
09:00-17:00
szombat
09:00-17:00
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-25%
A teljes árú felnőtt belépőjegyek árából

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy
500 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
300 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m