Brains koncert - Miskolc
45 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Miskolc és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Brains zenekar december 17-én Miskolcon, a Helynekemben fergeteges hangulattal várja az érdeklődőket. A miskolci közösségi élet egyik legnyüzsgőbb helyszínén többször is fellépett már az együttes, klubkoncertjük 2021-ben sem maradhat el.

A Brains egy elektronikus zenét játsző együttes, mely 1994-es alakulása óta számos sikert tudhat a magáénak. Országszerte sikeres és teltházas fesztiválokkal, klubkoncertekkel büszkélkedhetnek, így most a miskolci közönségnek kedveznek és elhozzák a legjobb slágereiket. Számos díjat elnyertek már, többek között 2016 -ban az “Az év elektronikus hangfelvételéért” járó Fonogram díjat és a "Legjobb hangszerelés"-ért járó Petőfi Zenei díjat is bezsebelték. Fő zenei irányvonaluk a drum&bass, de palettájuk rendkívül széles és változatos, a hiphop, dancehall, rock, ragga, folk stílus is jelen van lendületes muzsikájukban.

A Brains tagjai

Varga Norbert - gitár
Ujj Zoltán - dobok
Kéri András aka MC Columbo - rap, vokál
Endrei Dávid - basszusgitár
Lukács Levente - billentyűk

A zenekar többször közös produkcióra invitált nagy sikerrel külföldi vendégelőadókat is, mint például Sian Evans, a Kosheen énekesnője, valamint Dynamite MC-vel (ex-Roni Size), Topcat-tel és Tenor Fly-al is alkottak közös produkciókat.

Tudnivalók

A koncert védettségi igazolvány vagy EESZT alkalmazás és személyi igazolvány vagy útlevél bemutatásával látogatható. A rendezvényre Elővételes jegyek limitált mennyiségben vásárolhatók, amint ezek elfogytak már csak Normál jegyek kaphatók. A jegyeket online vagy papír alapon a Helynekem Konyhában lehet beszerezni. A koncertet követően kezdődik a hajnalig tartó Video Disco, melyen a Brainsre megvásárolt jeggyel részt lehet venni.

Kapunyitás: 19:00

Időpont

Időpontváltozás előfordulhat
dec. 17.
20:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Elővételes jegy
2 990 Ft
Normál jegy
3 590 Ft

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Mosdó
  • Értékmegőrző: fizetős
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 100 m
  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km