Bringa Piknik 2023 - Nyíregyháza

Bemutatkozás

Az 6. alkalommal megrendezésre kerülő Bringa Piknik egy nagy tömeget megmozgató kerékpáros rendezvény Nyíregyháza és Tokaj között. A program lényege, hogy a résztvevők a nyíregyházi Kossuth térről a Tokaji Fesztiválkatlanig tekernek, miközben megállhatnak a nyírteleki Közösségi Háznál és a rakamazi Nagy Teknősbéka Háznál piknikezni, illetve új pihenőpontként becsatlakozott a Tiszanagyfalu-Virányos Sportpálya is.
A Bringa Piknik célja a közösségépítés mellett, hogy felhívja a figyelmet a kerékpározás fontosságára.


2023-as programkínálat

A kerékpárosok általában fél 10 körül indulnak a 35 km-es túrára, viszont érdemes jóval hamarabb kimenni, mert a szervezők már reggel 8 órától szuper programokkal készülnek. A frissítőpontokon megállva friss vizet, almát és pogácsát lehet fogyasztani, majd a célállomáson hangulatos zene és műsor várja a bicikliseket. Az utat családok és kisállattal tekerők is biztonságosan megtehetik. Érdekesség, hogy az előző években a megyehatáron túlról, sőt Japánból is volt résztvevő.

A sportosabb résztvevők a Tokaji Fesztiválkatlanból akár haza is bringázhatnak, akik viszont elfáradtak a túra során, azok vonatra szállva utazhatnak vissza Nyíregyházára. Az eseményhez természetesen a  három frissítőpontnál is lehet csatlakozni.


Rajt: 9:50, Kossuth tér, Nyíregyháza (gyülekező 8:00-tól)
Cél: Tokaj Fesztiválkatlan


Mi kapható a frissítőpontokon?

A versenyzőket friss víz, gyümölcs és pogácsa várja. Itt van lehetőség leülni, szusszanni és beszélgetni.


Mi vár a célban?

Elsősorban jó hangulat és számtalan elégedett mosoly.
 - Dj Till,
 - Alice in the Wonderland,
 - BringArt és Minimal Gasztro,
 - és a Bringa Tusa

Bringa Tusa
Egy igazán izgalmas akadályversenyt hirdettek meg a rendezvény keretében, ahol 450 méteren keresztül kell 15 akadályon áthaladni. A csavar a versenyben az, hogy itt a leglassabb nyer!
A versenyre bárki ingyenesen nevezhet, azonban karitatív jelleggel minden nevező után 5000 Ft-al fogják támogatni a  Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályát!

4 korosztály versenyét határozták meg:
 - Gyermekeknek 10 éves korig
 - Gyerekek 10-14 év között
 - Tinédzserek 14-18 év között
 - Felnőttek

A verseny létszáma 25 főben van maximalizálva korosztályonként.
A verseny helyszíne: Tokaj Fesztiválkatlan
Nevezés: díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött a Bringapiknik honlapján.


Visszaút

A visszaúton a motiváció a nyírteleki Fagyiparty és az Anyád Tyúkja étterem kedvezményes menüje!
Aki szeretne azonban mégis vonattal hazautazni, azoknak a MÁV két járaton (15:34, 16:34) plusz kocsikat biztosít a kerékpárszállításhoz.

 

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: ‹ 50 m
  • Beszélt nyelvek: magyar

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m