Bükki Üveghuták Ipartörténeti Kiállítóhelye és Üvegműves Ház - Bükkszentkereszt
9.5
57 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Bükkszentkereszten található Bükki Üveghuták Ipartörténeti Kiállítóhelye és Üvegműves Ház hivatott bemutatni a településre jellemző ősi szakmát az üvegművesség művészetét. Itt megismerkedhetünk a település múltjával és közelebbről szemügyre vehetjük azokat az eszközöket, amivel a különféle üvegeket készítették. Illetve Bükkszentkereszt esetében fontos szerepe volt a mészégetésnek is, így annak a mikéntjéről is informálódhatunk.


Bükkszentkereszt és az üvegművesség

Bükkszentkereszt egy kis ékszerdoboz adottságait tekintve a Bükk-hegységben. Az ország második legmagasabban fekvő települése komoly ipartörténeti múlttal rendelkezik. A hely adottságainak köszönhetően alkalmas volt az üveggyártásra. Így a 18. században úgynevezett huták épültek ki a Bükkben, először Bükkszentlászlón később pedig Bükkszentkereszten, megélhetést adva a helyi lakosoknak illetve az ide telepített szlovák munkásoknak.
Itt többnyire ablaküveget és öblösüvegeket egyaránt készítettek. 
A kiállításon a fent említett emlékek megtekintésén kívül üvegékszereket is vihetünk magunkkal, melyeket ott helyben készítenek. A helyi múzeológus és ékszerkészítő szívesen avatja be az érdeklődőket a mostani üveggyártás titkaiba.

Érdekesség, hogy a településen még ma is sok szlovák nyelven beszélő ember él.


Megközelítés

Bükkszentkereszt Miskolctól mintegy 20 km-re található, a Bükk-hegységen keresztül menve Hollóstetőnél kell balra kanyarodni az Egri országútról. Miskolc irányából óránként menetrend szerinti busszal is el lehet jutni a településre.

Bükki Üveghuták Ipartörténeti Kiállítóhelye és Üvegműves Ház értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 57 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
57 értékelés alapján
  • 98%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves, lelkes, hozzáértő tárlatvezető."
Család nagyobb gyerekkel (11 hónapja)
Békéscsaba
9
"Kedves, részletes tárlatvezetés."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Szeged
10
"Nagyon szép és érdekes.mindenkinek ajánlom."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
11:00-15:00
csütörtök
11:00-15:00
péntek
11:00-15:00
szombat
11:00-15:00
vasárnap
11:00-15:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-50%
A belépőjegyek árából

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
500 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
300 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Értékmegőrző
  • Ruhatár

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 200 m