Cavpona Caesar - Balatonlelle
Bemutatkozás
Cavpona Caesar egy rendkívül egyedi élményt nyújtó borászat Balatonlellén, ahol az ókori Róma hangulata mindenkit magával ragad. A nyári szezon teljes időtartama alatt várja vendégeit Balatonlellén, ahol gyönyörű környezetben és egyedülálló antik római stílusban megálmodott miliőben élvezhetik a látogatók a pincészet jobbnál jobb borait.
Hordóban érlelt minőségi fehérborokkal találkozhatunk itt, melyek mindegyike annyira kiváló, hogy kóstolás után csak szuperlativuszokban lehet jellemezni őket. Önmagában már a pincészet környezete is magával ragadó, rendkívül szép és barátságos közegbe csöppenhetünk ezen a helyen. A tulajdonos, Gyarmati Iván borász az, aki hatalmas vendégszeretetével és példaértékű vendéglátásával évről évre vonzza a visszatérő vendégeket nem véletlenül. Egyértelműen kijelenthető ugyanis, hogy az itt kapható isteni nedűk mindegyikében érezhető, hogy szívvel lélekkel készülnek, eszenciájukat a szeretet adja. Ne lepődjünk meg hát, ha itt tett látogatásuk során azt tapasztaljuk, hogy a vendégek adogatják a kilincset egymásnak, hiszen a látottak és a megkóstolt borok is mindenkinek nagy élményt nyújtanak.
A Cavpona Caesar a Ruttner utcán található, mely a legkönnyebben Nem kell aggódnunk akkor sem, ha személygépkocsival érkezünk, ugyanis a hely saját parkolóval rendelkezik, melyet a vendégek ingyenesen vehetnek igénybe.
Kínálat

Megközelítés