Császta-szőlőhegyi Kálvária - Edelény
10
1 értékelés alapján
41 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Edelény és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Miután az Edelényi Hegyek Közössége megalakult, azóta a település egyik fontos szempontja, hogy ápolja a keresztény hagyományokat. Ennek köszönhetően jött létre a Császtai-szőlőhegyen egy gyönyörű, szakrális központ. Kialakításakor először a harangtorony került megépítésre, aminek a harangja jóval idősebb a toronynál. 1876-ban Grőber József öntötte formába a harangot, kifejezetten a császtai birtokra szánta. 100 évvel később a harang új otthont kapott, az edelényi Jézus szíve plébánia templomban került elhelyezésre. 2004-ben helyezték vissza eredeti helyére, ami azóta a Hegyközség szimbóluma lett.

A körülötte elterülő Kálvária csak 2007-ben alakult meg, melynek eredményeképpen először a Golgota készült el. Ugyanebben az évben az avatása is megrendezésre került a II. Császtai Búcsú keretein belül. Végül 2008-ban elkészültek a stációk is, amivel együtt teljes lett a Császta-szőlőhegyi Kálvária, amelyet Seregélyi István, egykori érsek szentelt fel. Később a felvidéki kapu és a szabadtéri színpad is kialakításra került. 

A Császta-szőlőhegyi Kálvária könnyen megközelíthető Edelény felől. Az edelényi temetőt elhagyva egy hosszabb, betonozott út megtétele után található egy nagyobb kanyar, ahol balra kell fordulni. Ezután egyenesen haladva, pár méter után már látható a Kálvária.

Császta-szőlőhegyi Kálvária értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
1 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Ősszel, Nyáron, Tavasszal érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (2 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 4.6 km
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 4.7 km
  • Távolság vasútállomástól: 6 km