Csobánc vára - Gyulakeszi
9.9
73 értékelés alapján

Bemutatkozás

A 376 méter magason elterülő Csobánc vára Diszelről és Gyulakesziről is könnyen megközelíthető, az ide vezető út nem hosszú, de a hegy lábától folyamatosan emelkedik, amíg fel nem érnek a várhoz.


Csobánc várának története

Nevét valószínű a hegyről kapta, aminek magyar elnevezése a füves tetőn birkát legeltető pásztorokat jelképezheti. A várhegyet a mai információk szerint egy 1221-es oklevélben említik, amikor Atyusz nembéli Sal eladományozta az ott található szőlőbirtokot.

1255-ben a diszeli nemesek és a Kesziben lakó királyi udvarnokok pereskedésében megemlítik a kővárat. Innen számítható a Csobánci vár kezdete. A diszeli nemesek a Gyulaffyak őseik voltak és 1272-ben már valóban állt a vár. Az 1300-as években már első ismert tulajdonosa van, Gyulaffy Demeter, első várnagya pedig Csaba mester. 

Magáról a Csobánci várról nem sok információ található, 1400-ban és 1420-ban említik oklevelek. 1490-ben Mátyás király halála után Habsburg Miksa csapatai Kinizsi Pál parancsára elkezdték megerősíteni a várat. 1491-ben Gyulaffy Lászlóné saját testvérének, Gersei Pető Jánosnak adta a várat, aki Leányfalusi Ágostont bízta meg, hogy megépítse a vár védműveit. Ekkor építette a kaputornyot, illetve a vár elé gödröket ásatott az ostromok megelőzése érdekében.


Megközelítés

Ingyenes parkolásra a vártól nem messze, a Jókai utca végén van lehetőség. Innen egy kényelmes, körülbelül 30 perces sétával könnyen elérhető a vár, útközben több látványosság is megtekinthető.

Csobánc vára értékelése 9.9 a lehetséges 10-ből, 73 hiteles vendégértékelés alapján.

9.9
Kiváló
73 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A kilátás hihetetlenül szép!"
- egyéni utazó (3 hónapja)
10
"Túl sokan jönnek-mennek autóval!"
"A hegyet a papsapka kövek irányából közelítettük meg. A kilátás végig csodálatos volt. Félúton szörpöket és fröccsöket kóstoltunk, így kellemes volt a csúcsramászás is."
Család nagyobb gyerekkel (4 hónapja)
10
"Gyönyörű kilátás, jó kis túra"
Középkorú pár (6 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 5.7 km
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 2 km
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 6.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 3.2 km