Déli rondella - Budapest
Bemutatkozás
A Budai Vár déli rondelláját az 1950-es években állították helyre, és kaputornyával azóta hozzátartozik a budai városképhez. Építésének pontos időpontja nem ismert, 1467 és 1541 között épülhetett. Az 1467-es forrásokon még nem szerepel, azonban a Buda elfoglalásának évében készült metszeten már látható.
A déli rondella kialakítása
A rondella a vár legdélibb csúcsa, és 33 méteres belső átmérőjével az erődítmény egyik legnagyobb védműve volt. Az 5 méter vastag falában 7 ágyúlőrést alakítottak ki, a lőréssort fedett védőfolyosó kíséri, melyet a helyreállításkor építettek. Kívülről a rondellába való bejutást régen felvonóhíd biztosíthatta és akadályozhatta meg. A kaputorony nem sokkal a rondella után épülhetett, és helyreállításának ideje is megegyezik a bástyáéval. Alapfalai, valamint az oldalfalak egy része eredeti.
A kör alakú, alacsony, vastag falú bástyák a 15. század közepétől egyre inkább felváltották a magas és vékony vártornyokat. A rondellák alkalmasak voltak ágyúk elhelyezésére, és az ellenfél csapásainak is jobban ellenálltak. Érdekesség, hogy a török időkben Szoluk kapunak hívták, ami magyarul Lihegő kaput jelent, és azért nevezték így, mert nagyon meredek volt az odavezető út.
Megközelítés
A budavári nagy rondella a Várkert Bazár villamosmegállóból és a Szarvas tér buszmegállóból könnyedén megközelíthető. Az autóval érkezőknek érdemes a Várkert Bazár mélygarázsában parkolni.