Dunaföldvári Vár - Dunaföldvár
8.9
21 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Dunaföldvári vár építéséről írásos dokumentumok nem maradtak fenn, azonban valószínű, hogy körülbelül a 16. század idején emelték.


Története

A várat a stratégiailag fontos dunai átkelőhely biztosítása céljából építették, az 1543-as török hadjárathoz kapcsolódóan említették először Öregtorony, Csonka-torony vagy Töröktorony néven. Miután elfoglalták Buda várát, a megszállók a kereskedelmi út biztosításának érdekében elfoglalták a földvári várat is.

1974-ben a tornyot helyreállították és egy toldaléképületet kapott. A Dunaföldvári Vár állandó kiállításokkal és programokkal várja a látogatóit. A gyerekek előzetes bejelentkezéssel részt vehetnek múzeumpedagógiai foglalkozásokon vagy próbára tehetik magukat a vár hőseként.


Programok

A Dunaföldvári Vár minden évben színes programokkal vár nem csak kicsiket, de nagyokat is. Ilyenek például a májusban megrendezésre kerülő Antanténusz, mely egy gyerek néptánc fesztivál, vagy a Duna Grund, ahol több, mint 100 gyermek éneklését hallhatják egyszerre. A Vár legnépszerűbb eseménye a Dunaföldvári Várnapok, ahol két napon keresztül szórakozhatnak.


Megközelítés

A vár a város központjától és a Dunától nem messze helyezkedik el a Rátkay közben. Budapesttől alig 1 órányi autóútra helyezkedik el, a környéken ingyenes parkolási lehetőség biztosított.

Dunaföldvári Vár értékelése 8.9 a lehetséges 10-ből, 21 hiteles vendégértékelés alapján.

8.9
21 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép a táj és a városközpont"
Fiatal pár (1 éve)
Magyarország
8
"Az étterme szuper. Az ételek nagyon finomak"
Baráti társaság (1 éve)
10
"Nyugalom"
Nagy Andrea - középkorú pár (2 éve)

Nyitvatartás

ápr. 2. - okt. 31.
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Diák, nyugdíjas és csoportos (10 fő felett) belépőjegy
700 Ft
Hőspróba
1 500 Ft/fő
Tárlatvezetés
4 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség: étterem
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Hőspróba
  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 500 m