Egerszalóki Sódomb - Egerszalók
9.1
663 értékelés alapján
53 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Egerszalók és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Egerszalók szimbóluma, védjegye és egyben a legnépszerűbb látványossága a Sódomb, amelyet az 1961-ben fúrt kút hévizforrása épített. Európában egyedülálló, ezen kívül, mindössze két hely van a világon, ahol ehhez hasonló természeti képződmény látható, a törökországi Pamukkale és az amerikai Yellowstone Nemzeti Park.


A sódomb története

A domboldalon lefolyó mintegy 68°C-os ásványi anyagokban rendkívül gazdag gyógyvíz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, melyet mai napig is folyamatosan kiegészít. 1992-ben a feltörő 68°C-os vizet gyógyvízzé minősítették. Ezt követően 2007-ben gyógyfürdő, majd gyógyszálloda nyílt a település határában.

2016-ban a gyógyorrások, illetve a gyógyfürdő környéke minősített gyógyhely címet nyert. Balneológiai vizsgálatok szerint a víz 18-20 000 éves, az első kutat pedig 1961-ben fúrták, majd a másodikat 1987-ben.

A Sódomb szabadon, bárki számára díjmentesen látogatható a Nosztalgia Fürdő parkolójából induló kb 300 méteres sétaúton. A sétaútnak köszönhetően a Sódombhoz egészen közel juthatnak a látogatók. Éjszaka a szivárvány színeiben kivilágítva csodálhatják meg az oszlopfőre emlékeztető formákat.


Megközelítés

A Sódomb Egerszalók déli részén található, a Saliris Hotel közelében. Megközelítése egyszerű, az autósok számára pedig egy hatalmas, közel 100 férőhelyes, fizetős parkoló áll rendelkezésre mindössze 500 méterre a dombtól. A legközelebbi buszmegálló ugyanitt található, tehát a tömegközlekedést választók is kevesebb, mint 10 perc sétával eljuthatnak a lenyűgöző látványossághoz.

Egerszalóki Sódomb értékelése 9.1 a lehetséges 10-ből, 663 hiteles vendégértékelés alapján.

9.1
Nagyon jó
663 értékelés alapján
  • 97%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
1
"Már csak árnyéka önmagának"
Bokros Judit - család nagyobb gyerekkel (2 napja)
Budapest
7
"Csak az ott lévő szálloda lakói láthatták az egészet, mert el volt kerítve."
Középkorú pár (6 napja)
Magyarország
1
"A látvány kb. olyan mintha egy szemétdombot néznék. Nagyon csúnya."
"Nem volt"
Középkorú pár (1 hete)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 2.5 km
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség: környéken
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 450 Ft/nap
    Megközelítés
  • Távolság vasútállomástól: 7.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m