
Bemutatkozás
A siófoki Egy Csipet Nádas egy kistestvérrel büszkélkedhet 2023 nyara óta, ugyanis a település Balatonszéplak városrészében megnyitott az Egy Csipet Nápoly nevet viselő vendéglátóegység. A két konténerből kialakított igényes reggeliző és pizzéria télen is üzemel fűtött teraszának köszönhetően, ráadásul kutyabarát hely, így kis kedvenceinkkel is bátran beugorhatunk néhány finom falatra.
Brunchra keddtől vasárnapig a délelőtti órákban, egészen pontosan 8:00-tól 11:30-ig van lehetőség, nápolyi pizzákat pedig egész héten déltől este tízig fogyaszthatunk. Házhozszállításra is lehetőséget biztosítanak, amihez rendeléseinket keddtől vasárnapig 11:30 és 20:30 között adhatjuk le, ha pedig otthon egyetlen percre bedobjuk a pizzát a 180 fokos sütőbe, akkor pontosan olyan ízélményben lehet részünk, mintha a helyszínen, frissen, forrón fogyasztottuk volna.
Kínálat
Az Egy Csipet Nápoly elnevezés már önmagában is utal a kínálat legfőbb elemére, ugyanis itt a finom, légiesen könnyű nápolyi pizzáké a főszerep. A tésztákat eredeti olasz recept alapján kovásszal és minőségi liszttel készítik, majd pedig 3 napig érlelik.
A feltétek, sajtok szintén elsőrangúak, melynek köszönhetően olyan kulináris élményben lehet részük a vendégeknek, amit Magyarországon vajmi kevés helyen kaphatnak meg. A pizzakínálat fix, 14 féle közül válogathatunk, ami alkalomadtán kiegészül 1-1 szezonális tétellel.
A bruncholni vágyók számára szintén egy fellegvár a hely, hiszen többek között szendvicsek, tojásos fogások, angol reggeli, amerikai palacsinta, de nagyon egészséges lazacos-avokádós toast is rendelkezésükre áll.
A kizárólag nyáron működő Egy Csipet Nádas kínálatából időnként elhoznak egy-egy népszerű fogást ide is, így tészta ételek, saláták és néhány tipikus hazai kedvenc is elérhető alkalomadtán az étlapon.
Megközelítés
Az Egy Csipet Nápoly a Balatontól néhány méterre, a Vécsey Károly utcán található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok számára ingyenes parkoló elérhető, a tömegközlekedők pedig kevesebb, mint 1 perc alatt elérhetnek a vendéglátóhelyre a legközelebbi, mindössze 50 méterre lévő buszmegállótól.