Érsekkert - Eger
9.7
437 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az Érsekkert Eger egyik ikonikus helye, mondhatni szimbóluma, hiszen nem csak a legnagyobb zöld terület a városban, de közkedvelt turisztikai célpont és a helyiek kedvelt pihenőhelye is. Helyén korábban erdő volt, majd ezt körbekerítve az Érsekség használta vadászterületeként – neve is innen ered. Ebből a korból maradtak fenn a máig látható díszes kapuk is, melyek a vadászterületet szegélyezték egykor.

A francia kertépítészet jegyeit magán viselő park közepén díszes szökőkút áll, északnyugati sarkában pedig egy kis tavat találunk, rajta egy kőhíddal. A vízpart, valamint a tisztás a helyiek kedvence, hiszen remek piknikezési lehetőséget biztosít csodás környezetben.

A tó mögötti Múzsák ligetében Gárdonyi Géza és Bródy Sándor szobra látható, a terület szélén pedig az Eger-patak és a Termálfürdő jelent vonzerőt. A "város tüdejének" is nevezett területen egy 16 elemből álló, ingyenesen használható kondipark is helyet kapott, illetve a déli részen egy játszótér is kialakításra került, így mind a kicsiknek, mind a nagyoknak biztosított az aktív kikapcsolódási lehetőség.


Megközelítés

Eger legnagyobb parkja a város szívében található, így mindenki számára nagyon könnyen elréhető. Az autósok a zöld területhez legközelebb, a Hadnagy utcai parkolóban tudják hagyni a járműveket, a tömegközlekedők pedig szinte minden irányba kevesebb, mint 10 perc sétával elérnek a legközelebbi buszmegállóba. A kerékpárosoknak szintén kedvez a város, hiszen az Érsekkert több bejáratánál, valamint a játszótérnél is kialakítottak bicikliparkolókat.

Érsekkert értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 437 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
437 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon tetszett, szivesen jártuk körbe"
Munkatársak (5 hónapja)
Szentendre
8
"Szép és rendezett park."
Fiatal pár (7 hónapja)
10
"Az idegenvezető tökéletesen felkészült és kedves."
Középkorú pár (8 hónapja)
Budapest III.

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 400 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: étterem

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Parkolás

  • Elektromos autó tölthető
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 50 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m