Essegvár - Bánd
10
10 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Bánd településén található Essegvárat feltehetően a 13. században építették először fából, majd a 14. században kővárrá alakították. Első említése 1309-re tehető, amikor Lőrinte veszprémi ispán és fiai kezére került.


Története

Az építmény az adománylevélben "castrum Scegh" néven szerepel. Ezt követően a vár évszázadokon keresztül Lőrinte utódaié, az Essegvári családé volt. Hanyatlásnak a 16. században indult, amikor Essegvári Ferenc székhelyét Döbrönte várába tette át. Essegvár pusztulása a szomszédos Veszprém 1552-es török ostromára tehető. 

A 2000-es évek elején történt ásatások során kerámiatöredékek, számszeríjhoz való nyílhegyet, késeket, övvereteket, béklyólakatot, sarkantyút, csontból faragott övcsatot és üvegtöredékeket találtak, valamint előkerült Hunyadi János kormányzó ezüst denárja.

A vár 300 méteres tengerszint feletti magasságban, Veszprémtől nyugatra található, a Séd patak mellett. Napjainkra egy négyszögletes torony és a hozzá délről és keletről csatlakozó kevés falmaradvány maradt meg.


Megközelítés

A látogatók a Rákóczi úton található játszótérnél találnak parkolót, onnan pedig egy rövid út vezet romig, melyet csak gyalogosan lehet megtenni.

Essegvár értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 10 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
10 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Tavasszal, Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Panoráma és kis cuki várrom️"
Vashegyi Ágnes Anna - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Orosháza
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (10 hónapja)
Baja
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
S.Kiss Erzsébet - család kisgyerekkel (1 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 3.3 km
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m