Everness Fesztivál - Alsóörs

Fedezd fel Alsóörs és környékét
88 kedvezménykupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Alsóörs és környékére! Részletek
Ingyenes parkolás
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Állatbarát (kisállat bevihető)

Bemutatkozás

Idén hetedik alkalommal rendezik meg Európa legnagyobb önismereti és életmódfesztiválját, az Everness Fesztivált. A szervezők fontosnak tartják, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő önismereti utat, ennek érdekében ezúttal egy erősebb nyitást terveznek a pszichológia, a tudományok, zenei téren pedig a dzsessz  és a pszichedelikus zenei irányzatok felé. Természetesen a környezettudatosság idén is jellemzi majd a fesztivált, illetve minden eddiginél nagyszabásúbb jógaprogrammal is készülnek.

A 2019-es Everness programstruktúrájában az első napokban a könnyedebb hangvételű előadások, workshopok szerepelnek, majd az idő előrehaladtával mélyülnek a foglalkozások, és a megközelítés is módosul. A kiemelt önismereti témák a család, a párkapcsolat, az önfejlesztés, a gyógyulás, a siker, a motiváció, az étkezés és a tudomány köré csoportosulnak. Továbbra is mozgás, jóga, tánc és zenei programok, workshopok és előadások során haladhat mindenki a saját útján, önmaga felé. A programpaletta átlátható lesz, a helyszínek mérete pedig közel duplájára nő. A pénteki jóga világnap alkalmából számtalan jógaprogram szerepel a kínálatban, a szombati zárónapon pedig közös világbéke- meditációval köszön el egymástól a fesztiválközönség.

Fellép Mérő László matematikus, Barkó Judit műsorvezető, kommunikációs mentor, Dr. Hevesi Krisztina egészségfejlesztő szakpszichológus, egyetemi oktató, Dr. Buda László orvos, pszichiáter és pszichoterapeuta, Grandpierre Attila fizikus, csillagász, egyetemi doktor, Gánti Bence, az Integrál Akadémia alapítója, Sőtér Saci NIA-oktató, családállító, Kiss Balázs Kunó író, Cser Zoltán buddhista teológus, Jógaoktatók: Nina Adams, Pablo Gascon, Diószegi Ádám, Dudás Kata, Vári Balázs, Szentgyörgyi Hanna.
A zenei színpadon többek között fellép majd a Dresch Quartet, a ColorStar, az Óperentzia, Barabás Lőrinc, az Earth Sounds & Blue Planet Retreat és a Ganges Ragas is. Idén sem marad el a Balaton-parti dzsemmelés, ezért a szervezők azt ajánlják, aki kedvet érez, mindenképpen hozza magával hangszerét is.

Az Everness kifejezetten család- gyermek- és kutyabarát, a belépés 14 éves kor alatt ingyenes.

A jegyárakkal kapcsolatos további információkért érdeklődjön a szolgáltatónál.

Időpont

jún. 17. - jún. 22.
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Helyszíni bérlet
42 000 Ft
Helyszíni kedvezményes bérlet ( diák és nyugdíjas)
40 000 Ft
Helyszíni napijegy
16 000 Ft

Közeli szálláshelyek

9.7
Hotel Mayer Alsóörs
+superior
88 ajándék kedvezménykuponnal
2.7 km
8.9
Laroba Wellness Hotel Alsóörs
19 000 Ft
2 fő, 1 éj, félpanzióval
88 ajándék kedvezménykuponnal
2.1 km
9.9
Szűcs Apartman Alsóörs
88 ajándék kedvezménykuponnal
2.4 km
10
Boroka Nyaralohaz Alsóörs
25 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
91 ajándék kedvezménykuponnal
1.6 km
9.7
Legközelebbi szállás
Kikapcs Apartman Alsóörs
12 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
91 ajándék kedvezménykuponnal
100 m
9.7
Casa Lavanda Alsóörs
26 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
88 ajándék kedvezménykuponnal
3.2 km
9.9
Hortenzia Apartman Alsóörs
11 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
88 ajándék kedvezménykuponnal
1.9 km
10
Kiss-Nagy Vendégház Alsóörs
88 ajándék kedvezménykuponnal
2.5 km
10
Soma Vendégház Alsóörs
30 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
91 ajándék kedvezménykuponnal
1.5 km
9.7
Kiss-Nagy Apartman Alsóörs
16 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
88 ajándék kedvezménykuponnal
3.1 km
9.8
Kiváló

Alsóörs

651 vendég értékelése alapján

  • nyugodt (554)
  • tiszta (354)
  • kisvárosi (194)
  • falusi élet (98)
  • bulis (51)
"Szép, tiszta strand, több gyönyörű kilátással bíró kilátó a közelben, sok kirándulási lehetőség, nagyon jó gasztronómiai kínálat, színvonalas vendéglők."
Középkorú pár 1 éve

Helyszín jellemzői

Saját parkoló
Ingyenes
Wi-fi
Nincs
Akadálymentesített
Igen
Állatbarát
Igen
Étkezési lehetőség
Van
Beszélt nyelvek
Magyar, Angol
Elfogadott kártyatípusok
  • MasterCard
  • OTP SZÉP Kártya
  • MKB SZÉP Kártya
  • K&H SZÉP Kártya

Közeli látnivalók

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak:
10
Legközelebbi látnivaló
-10%
Élményvitorlázás
Alsóörs
Az élményvitorlázás árából
1.8 km
9.4
-15%
Alsóörs hajóállomás - Balatoni Hajózás Zrt.
Alsóörs
A felnőtt teljes árú menetrendi hajójegyből, maximum 2 fő részére. …
1.9 km
9
-10%
Vígmolnár Csárda
Csopak
A számla végösszegéből
2.2 km
9.1
-15%
Csopak hajóállomás - Balatoni Hajózás Zrt.
Csopak
A felnőtt teljes árú menetrendi hajójegyből, maximum 2 fő részére. …
2.2 km
9.3
-15%
Petrányi Pince és Borterasz
Csopak
A borkóstoló árából
3.7 km
9.2
-10%
Balatoni Élménypark
Csopak
A belépőjegyek és karszalagok árából
4.2 km
9.7
-15%
Arácsi Népház és Kiállítóház
Balatonfüred
A belépőjegyek árából
4.7 km
9.6
-10%
Borcsa Étterem
Balatonfüred
Fogyasztás árából
4.7 km
9.3
-20%
Bowling & Bar
Balatonfüred
A számla végösszegéből
5.2 km
9.3
-20%
Anna Café Kávézó és Cukrászda
Balatonfüred
A számla végösszegéből
5.2 km