
Fekete Ház - Szeged
Bemutatkozás
A sötétszürke színéről elnevezett Fekete Ház Szeged központjában várja a kultúra kedvelőit. Az 1857-ben Mayer Ferdinánd által építtetett ház napjainkban múzeumi kiállítóhelyként funkcionál, ahol a történelmi jellegű tárlatok mellett képzőművészeti kiállítások is rendszeresen helyet kapnak.
Itt kapott helyet a Móra Ferenc Múzeum történeti, irodalomtörténeti és iparművészeti anyaga egyaránt. Több, mint 40.000 oldal dokumentum és közel 10.000 muzeális tárgy, továbbá számos, a város számára értékes kincs várja az ide érkezőket.
Az egykor a Klauzál téren elhelyezkedő Digitális Játszótér a Fekete Házba költözött át, ahol Szeged történetéről, jelenéről és jövőjéről tekinthetnek meg egy kis összefoglaló filmet. Célja, hogy a gyermekek és a fiatalok is élvezetesebb módon ismerjék meg a város történetét.
A digitális kiállításokon túl megtekinthetik még a kender-, a szalámigyártás és a paprikafeldolgozás legfőbb fejleményeit. A következő tárlat Buday György neves fametsző életét, a harmadik pedig a díszmagyartól a miniszoknyáig terjedő divatot mutatja be.
Gyűjtemény
Itt kapott helyet a Móra Ferenc Múzeum történeti, irodalomtörténeti és iparművészeti anyaga egyaránt. Több, mint 40.000 oldal dokumentum és közel 10.000 muzeális tárgy, továbbá számos, a város számára értékes kincs várja az ide érkezőket.
Kiállítás
Az egykor a Klauzál téren elhelyezkedő Digitális Játszótér a Fekete Házba költözött át, ahol Szeged történetéről, jelenéről és jövőjéről tekinthetnek meg egy kis összefoglaló filmet. Célja, hogy a gyermekek és a fiatalok is élvezetesebb módon ismerjék meg a város történetét.A digitális kiállításokon túl megtekinthetik még a kender-, a szalámigyártás és a paprikafeldolgozás legfőbb fejleményeit. A következő tárlat Buday György neves fametsző életét, a harmadik pedig a díszmagyartól a miniszoknyáig terjedő divatot mutatja be.
Kedvezmények és Árak
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-10%
Minden belépőjegy árából Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 890 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
1 190 Ft
Családi (2 felnőtt és 2 gyermek) belépőjegy
4 790 Ft
Családi belépőjegy minden további gyermek
500 Ft