Fertődi Esterházy-kastély - Fertőd
9.3
879 értékelés alapján

Bemutatkozás

A fertődi Esterházy-kastély kiépítése Esterházy „Fényes” Miklós herceg nevéhez köthető, aki több mint 30 éven át folyamatosan építtette rezidenciáját. A Hefele Menyhért és Jacoby Miklós tervezte épületegyüttes mai formáját 1784-ben érte el. Hazánk legnagyobb barokk kastélya a korszak egyik fő kulturális központja volt. A korszak magas rangú családjai mellett Mária Terézia is vendégeskedett itt, valamint a kastélyban élt és alkotott a nagyszerű zeneszerző, Josepf Haydn.


A Fertődi Esterházy-kastély

A díszudvarra az egyedi, rendkívül részletes kovácsoltvas kapun át léphetnek be a látogatók. Itt megfigyelhető a főúri kastélyhoz illő hatalmas díszkút, formára nyírt bokrok, gyönyörű virágok és díszes lépcsők. A „Magyar Versailles”-nak is nevezett kastély 126 rokokó stílusjegyeket viselő szobával rendelkezik. A vezetett látogatás alatt megtekinthető díszterem, zeneterem, újjáépített operaház, Sala Terrena, kínai szoba, szalonok, kápolna és fogadószobák korhű bútorai remekül adják vissza a 18. század hangulatát. A nyugati szárnyban található, híres Esterházy-képtárban egykor több száz festmény volt. A legjelentősebb, Raffaello Santi Esterházy Madonnája ma a Szépművészeti Múzeumban látható.


A kastély parkja

A 200 hektár alapterületű kertkompozíciót a centrumból kiinduló három sugárirányú látványtengely szabja meg. Az utakat zöld növények díszítik. A parkban Joseph Haydn és Esterházy Miklós szobrai figyelhetőek meg. Esterházy IV. Miklós herceg és felesége, Cziráky Margit grófnő a 20. század elején alakíttatta ki a rózsakertet. A fertődi kastélyt évente több százezren látogatják a világ minden részéről. A díszteremben nyaranta neves hazai és külföldi művészek színvonalas komolyzenei hangversenyeket adnak elő.


Belépőjegy információk

Teljes kastély belépőjegy – kastély középrész (földszint, emelet), Belvedere (kilátópont), nyugati patkószárny
Kastély középrész belépőjegy – földszint, emelet, Belvedere
Nyugati patkószárny belépőjegy – Esterházy-képtár, Porcelánkabinet, családtörténeti kabinetkiállítás, időszaki kiállítás (Herendi)
Kilátópont belépőjegy – Belvedere


Kiegészítő belépőjegyek

Tárlatvezetés magyar nyelven, óránként – 800 Ft/fő
Privát tárlatvezetés magyar nyelven – 10 000 Ft/csoport
Idegen nyelvű tárlatvezetés angol és német nyelven – 12 000 Ft/csoport
Visual guide magyar, angol, német nyelven – 1 500 Ft/fő


Fotók: Eszterháza Központ

Fertődi Esterházy-kastély értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 879 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
879 értékelés alapján
  • 99%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Gyönyörűen fel van újítva, a személyzet nagyon kedves, segítőkész. Amiket kérdeztünk mindenre azonnal, részletesen válaszoltak, elkalauzoltak bennünket."
Középkorú pár (3 napja)
10
"A teremőrök nagyon segítőkészek, barátságosak."
- középkorú pár (2 hete)
10
"A parkolójegyet érvényesítették a jegyvásárlásnál."
- idősebb pár (2 hete)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-17:00
szerda
10:00-17:00
csütörtök
10:00-17:00
péntek
10:00-17:00
szombat
10:00-17:00
vasárnap
10:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy (teljes kastély)
9 900 Ft
Családi belépőjegy (nyugati patkószárny)
5 000 Ft
Családi belépőjegy (kilátópont)
3 000 Ft
6 év alatt és 70 év felett a belépés
Ingyenes
Felnőtt belépőjegy (kastély középrész)
7 900 Ft
Felnőtt belépőjegy (nyugati patkószárny)
2 500 Ft
Felnőtt belépőjegy (kilátópont)
1 500 Ft
Diák/nyugdíjas belépőjegy (teljes kastély)
4 950 Ft
Diák/nyugdíjas belépőjegy (kastély középrész)
3 950 Ft
Diák/nyugdíjas belépőjegy (nyugati patkószárny)
1 250 Ft
Diák/nyugdíjas belépőjegy (kilátópont)
750 Ft
Családi belépőjegy (teljes kastély)
19 800 Ft
Családi belépőjegy (kastély középrész)
15 800 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 800 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m