Fordított Ház - Hajdúszoboszló
8.5
978 értékelés alapján

Bemutatkozás

2019 május végétől már nem csak Siófokon, hanem Hajdúszoboszlón is találkozhatunk az igazán különleges látványossággal, a Fordított házzal. A házikót május elején szállították Magyarországra elemekre bontva, összerakása pedig közel 4 hétig tartott.


Története

A furcsa látnivaló ötlete Daniel Czaipiewski lengyel származású vállalkozótól származik. Az első ilyen attrakció Lengyelországban épült meg 2010-ben, ami teljesen egyedinek számított. 2014-ben már Zakopaneban is felhúztak egy hasonlót, azóta pedig már található fordított ház Ausztriában Terfensben, a német Sankt Englmarban valamint Magyarországon Siófokon és immáron Hajdúszoboszlón is. 


Fordított ház

A különleges látnivaló hamar az utazók kedvence lett, ahol a látogatók megtapasztalhatják, hogy milyen is a "fordított élet", a plafonon járhatnak és mindent fejjel lefelé állva láthatnak. A házikó témája egy elvarázsolt mesevilág, ez alapján lett kicsinosítva és berendezve is. 


Felépítése

A bejárat a tetőtérbe vezet, ahol egy hálószoba és gyerekszoba található, a csigalépcsőn sétálva pedig a földszintre lyukadunk ki. A földszinten konyha, nappali és étkező lett kialakítva, természetesen minden a tetejére állítva. A felfordult világban könnyen összezavarodhatunk és gyengén meg is szédülhetünk, de a látvány olyan élményt nyújt, hogy ez a kis félelmünk hamar el is illan. 


Megközelítése

A Fordított ház Hajdúszoboszló északi részén, a Rendezvénytér közvetlen közelében található. Mind az autósok, mind a tömegközlekedők számára nagyon könnyen megközelíthető. A közelben ingyenes parkoló áll a vendégek rendelkezésére, a legközelebbi buszmegálló pedig 5 perc sétával elérhető.
  • +36 20 423 2383

Fordított Ház értékelése 8.5 a lehetséges 10-ből, 978 hiteles vendégértékelés alapján.

8.5
978 értékelés alapján
  • 94%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
7
"A pénztáros nem beszélt magyarul."
Középkorú pár (1 hete)
4
"A penztaros személyisége borzasztó,udvariasan..a kedvünk is elment az egésztől"
Család nagyobb gyerekkel (1 hete)
Magyarország
10
"Különleges élmény"
Középkorú pár (2 hete)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
10:00-18:00
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A belépőjegyek árából

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy (12 év felett)
1 900 Ft
Gyermek belépő (3-12 év között)
1 700 Ft
Nyugdíjas belépő
1 700 Ft
3 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 600 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, német, lengyel
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Értékmegőrző
  • Ruhatár
  • Étkezési lehetőség

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m