Fried Kastélyszálló Resort - Simontornya
Bemutatkozás
A Fried Kastélyszálló Resort éttermében a gasztronómiai lehetőségek széles tárháza jelenik meg. A sokszínű ételkínálatunknak köszönhetően a hagyományos magyaros ízek mellett a nemzetközi konyha különlegességei egyaránt megjelennek az étlapunkon. A Kastély épületünk földszintjén helyet kapott étterem igazán impozáns környezetet biztosít a finom ételekre vágyó vendégeknek. A magas színvonalú, igényes berendezésű, légkondicionált étterem kedves, ugyanakkor mégsem tolakodó személyzete igyekszik a vendégek minden kérését és kívánságát teljesíteni.
A belső teret kiegészítve, a nyári időszakban nyitott terasz várja a vendégeket, ahol az ősfás környezetben, kellemes meghittségben és pompás környezetben fogyaszthatják el a feltálalt ételeket. Az elegáns Kastély Étterem mellett szállodánk rendelkezik egy Bálteremmel is, amely számos rendezvény helyszínéül szolgál, illetve nyáron a Fedett Koktélterasz is várja vendégeinket.

Kedvezmények
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
Egész évben
-10%
Az éttermi számla végösszegéből Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.